Nem, eszünkbe sem jutott Greta Thunberget Szent Johannához hasonlítani, mint ahogyan nem csinálunk kislány vudubabákat sárga Norse Project márkájú kabátba öltöztetve, hogy kicsit megszurkáljuk. Magyarul: sem nem istenítjük, sem nem gyűlöljük ezt a kislányt, de mint jelenséggel azért érdemes foglalkoznunk. Nemcsak azzal, amit mond, hanem azzal is, ahogyan mondja. …

Korábbi áhítatok

E.R.

Vészhelyzet! Ismerősek belőle a főszereplők: Carter, Lockhart, Kovac, Pratt, Rasgotra és a mindenkinek szimpatikus Ross doktor. A tizenöt évadot megért amerikai kórházsorozat érdekes karakterei és problémái sokunk szívéhez hozzánőttek, különös emberrajzaival képes volt konkurenciát teremteni a vele – egy ideig – azonos időben futó Bajnokok Ligájának is. 🙂 …

Hatalmas kiáltás

„A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni, mint annak a kiabálására, aki az ostobák között uralkodik.” (17.) Azt hiszem nagyon sokat elárul rólunk az, hogy kikre is hallgatunk az életben. Ezt jobb helyeken tanácsadónak hívják, ha mondjuk a munkahelyi struktúrákat nézzük, de a legerősebb bibliai példában meg családnak hívták ezt a kört. Eszter könyvének a […]

isteni takaró

Na akkor most az van, hogy minden kedves idefigyelő-igefigyelő, igehallgató és olvasó nagyra nyissa a fülét, főleg azok, akik valaha is megfordultak egyházi iskolák tájékán. Mert ugye, ha valahol nagyüzemben tolják ezt, akkor az pontosan az egyházi sulik igen széles és színe skálája. Azért mondom, mert emlékszem rá, milyen is volt ez a sztori diákként – hiszen egyházi középsuliba jártam – majd tanárként – mert, hogy tetézzem őrültségemet, ott is tanítottam. …

Barter

Kedves Drága Keresztyének! El nem múló szeretettel írok nektek, mert minden ostobaságotok ellenére még mindig mérhetetlenül szeretlek titeket, de ami sok, az most már tényleg sok. Kevés olyan dolog van, amit megbánok, de néha azt érzem, hogy az a szivárványos ígéret Noénak kicsit elhamarkodott volt. Azóta azt hiszitek, hogy mindent lehet, mindent engedek, és nem akadok ki azon, amit csináltok. Drágáim, akkor is, ha a papjaitok erről már nem olyan erővel prédikálnak, mint hajdanán, azért megsúgom, hogy rendszeresen kiakadok rajtatok, illetve azon, amit és ahogyan tesztek.

Tartalmas élet

Furcsa ez a világ. Erre persze nem ma jöttem rá, de van megint egy friss élményem, ami kapcsán meg kell, hogy nyomjam a share gombot az életem virtuális felületein. Egyrészt beléptem abba a korba, hogy a fiamat sportorvoshoz kell vinnem, mert csak akkor kosarazhat meccseken is, ha igazolt játékos, ahhoz meg ugye kell a sportorvos. Sikerült két napot kiszakítanom az életemből és hol vele, hol a vizeletével, hol meg a papírjaival álltam sorba különböző ablakoknál, beolvadva én is a szürke beteg tömegbe, ahol mindenkit ugyanúgy …

rovás-írás

„Van egy fájdalmasan rossz dolog, amit láttam a nap alatt: a gazdája rovására őrizgetett gazdagság.” (12.) Vannak kellemetlen dolgok. Kavics a cipőben. Egy zümmögő poloska a lakásban. Nem működik a bűzzáró a zuhanyzóban és mint Lázárnak, már van mit a levegőbe engednie. De ezekbe nem halunk bele, nem okoz egészségkárosodást, lehet idegesít, lehet bosszant, de […]

Kicsi sárga

A minap odajött hozzám egy ismerős kisgyerek, nagy büszkén, mert ugye mindketten értjük a viccet, a következő találóskérdéssel: – Na papbácsi mi az, kicsi, sárga és nagyon veszélyes? Túl korán volt ahhoz, hogy bármilyen modern és evilági perverzió az eszembe jusson, meg nehezen is indult a reggel, amúgy sem vagyok valami kommunikatív a kora reggeli családi logisztika előtt, így úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna. …

boldogulás

„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van.” (9.) Érdemes ízlelgetni a magyar nyelv szépségeit, hiszen ez a „boldogul” olyan erővel ragadja meg a valóságot, amire nagyon-nagy szükségünk van. Mert azt mondja, hogy ha két ember összekapaszkodik, akkor nem pusztán arról van szó, hogy egy-egy életprojekt vagy feladat hatékonyabban végezhető el, hanem, hogy a […]

haszonkulcs

„Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.” (6.) Amikor az egyszerű férfiembernek szerelnie kellene gázt, vízt esetleg biciklit, akkor nagyon hasznos lenne egy kulcs, mondjuk francia, vagy csak olyan számú villás, ami nem egyel kisebb, mint amilyen pont neked kellene. De a haszonkulcs fogalma nem a szerelésről, hanem […]

Keresés