Nem akarok „szirmaigergőset” játszani, nekem nem is menne olyan jól, mint neki, de ami igaz, az igaz. Kicsit megágyazva a mai üzenetnek, valami agyament ötlettől vezérelve bizonyos tv-k műsorszerkesztői azt gondolják, hogy ha délután elmegy a kötelező Bud Spencer muvi, amit az egész család együtt tud nézni, akkor este apának és anyának, hogy tuti durva estéjük legyen, mehet egy kis Twilight.

Baráti társasággal ültünk le vacsorázni, köztük papok, családtagok, ott illatozott előttem az olasz konyha méltán nagyra tartott műremeke, a pohárban a pannonhalmi apátság csoda rosé bora kínálta magát. Hihetetlenül jól telt az idő, nagy beszélgetés, parázs vita, véleményellentétek, aztán a kínos csönd, amikor mindenki azt várta, hogy majd a házigazda imádkozik evés előtt. A házigazda felnézett, majd csöndesen mondta:

Péntek van, reggel, és azon tűnődöm: létezik az, hogy csak én vagyok az-az ember ebben a csodaszép, élhető, pozitív kisugárzású országban, akinek semmi, de semmi kedve nincsen sem felkelni, sem elindulni vagy netán dolgozni? Engem nem érdekelt a madárcsicsergés, most még a gőzölgő kávém illata sem indította be a reggelhez és a mai naphoz nélkülözhetetlenül fontos agytekervényeimet.

Gyakran hallom, hogy ennek a mai generációnak (már itt elakadok, hogy akkor kire is gondolnak) nincs jövőképe. Csak rövidtávon látnak előre, nagyon nem érdekli őket az, hogy mi is lesz velük 10-20 év múlva. Ha arra a fiúra gondolok, aki tegnap hajnalban nekiindult édesapja fegyverével benzinkutakat fosztogatni, majd

Nem tudom jártatok-e már láthatatlan színházban, ha nem, egyszer próbáljátok ki, fantasztikus élmény. Az egész arról szól, hogy te magad vagy a színházi darab főszereplője, úgy, hogy bekötik a szemed, s nem hagyatkozhatsz másra, csak a szemeden kívüli érzékszerveidre. Egyszerre megrázó és felemelő az élmény, mi van akkor, ha nem látunk, hanem csak hallunk, tapintunk és szagokat érzünk.

Ekkor az egyik farizeus, aki hallotta és látta ezeket a dolgokat, így gondolkodott magában. „Csalódtam ebben a Jézusban, talán most először. Micsoda földhöz ragadt gondolkodás, milyen kicsinyes, evilági, már-már anyagias természetű látása ez az életnek. Akkor, amikor olyan nagyszerű tanítást hallhatnak az emberek, amikor élhetnének az Isten Igéjével, akkor minek már megint olyan földhöz ragadt dolgokról beszélni, mint az éhség, meg a fáradtság.

Sohasem voltam valami nagy fantasy rajongó, talán azért, mert nem volt elég időm beleásni magam ebbe a témába. Habár a műfaj gyökereit, Tolkien regénytriológiáját mind olvasva, mind nézve többször is befaltam, a testvéreim évekig laktak a W.O.W.-ban, mostanság pedig a kedvenc sorozataim közé tartozik a Trónok harca, de igazság szerint mindig is egy karakter miatt tudott lenyűgözni a műfaj, ez volt a varázsló személye.

„…Kérdésre választ Ő küldjön, hogy hitem széjjel ne dűljön. Adjon az Isten fényeket, temetők helyett életet – nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem.” Már messziről kiszúrtam, ahogy ott állt, kicsit az árnyékba húzódva, furcsán leszegett fejjel, talán azért, hogy a sok esés vagy verés nyomait elfedje. Reméltem, hogy nem rám vár, nem sok kedvem volt megállni, beszélgetni, majd a zsebemben kotorászni egy kis apróért, meg ott volt a két gyerek is.

Amikor a csapból is az folyik, hogy kinek mennyi, és mennyire kilátástalan, és milyen árfolyamon, és minden egyéb, ami a hitelhez köthető, akkor elég nehezen lehet arról elmélkedni, hogy milyen is lehet félrerakni. Néha a lányomon látom ugyanazt a hedonista önmagát végtelenségig szerető mentalitást