Most olyan rendhagyó lesz a kezdés, olyan jó református, de legalább őszintén ezt gondolom, még ha nem is lesz erős ez a felütés. A Filippi levél nagy kedvencem, még az sem tudta elvenni tőle a kedvem, hogy anno, teológus korunkban, egy vizsgára ez a levél volt az egyik beugró. Na nem a TV-s társasjáték, hanem a kívülről megtanulandó, amit fel kellett mondani ahhoz, hogy mehess vizsgázni. …

Egyszer volt szerencsém beszélgetni egy félrészeg chilei tengerésszel Oslo belvárosában (ez elég durvának hangzik, mert akkor én még nem tudtam angolul, ő meg már nem, de valahogy egymásra találtunk) az életről, a munkáról és a hajózás szépségeiről. …

Minden embernek van kedvenc témája, amiről lehet és kell is beszélni, amit meg kell másokkal osztani, ami foglalkoztat és érdekel minket. Ez egy nagyon jól körülhatárolható téma, hiszen mindenkinél ugyanaz, mert miről is szeretünk a legtöbbet gondolkodni, mi az, ami igazán érdekel minket?

Újra és újra fülembe cseng napjaink egyik nagy igehirdetőjének pár sora, ott lüktet fejemben, s mindig előjön, amikor a véges és a végtelen összecsap bennem. „A véges nézi a végtelent, Találgatja, hogy mit jelent. De káoszból rend, Gyilkosból szent, Nem lesz, csak akkor Ha Ő Benned is megjelent”.

Láttatok vagy hallottatok már magára hagyott kisgyermeket sírni szülei után? Van benne valami megrázó és félelmetes, mert akkor, a pici gyermek másképpen sír. Ha elesik és beüti a térdét, sír, ha kell torkaszakadtából üvölt, de van benne remény: sírok, mert…

Tudod, egyre többet rágódom rajtad, meg azon, ahogy napról-napra kínlódsz és szenvedsz. Ahogyan megpróbálsz magányos hősként megküzdeni mindazzal, ami vagy, ami voltál, vagy ami sohasem leszel. Múltba nézel, s szégyenkezel, azért ami volt, vagy amit hagytak megtörténni.

Azt hiszem, éppen itt lesz az ideje, hogy leszokj a folyamatos mentegetőzésről. Születésed óta ezt csinálod, mindig csak mentegetőzöl, magadra vagy másokra kened életed összes problémáját, vagy ezeknek okát. Mindig más a hibás, vagy a körülmények, vagy az Isten, vagy néha te magad is.

Az én elmém is csak lassacskán világosodik, s tudom, hogy olyan jó lett volna, ha megy ez a megvilágosodás kicsikét gyorsabban is. Ha nem kell megvárni a második kakasszót, de talán még az elsőt sem. Nem vagyok Péter, s nem péteri a magasság vagy a mélység, amelyben vagyok, de most már…

Néha látva önmagam vagy a mások őrültségeit szoktam felsóhajtani: ez már a vég kezdete. Nem biztos, hogy komolyan gondolom, de néha talán jobb is, hogy nem gondolok bele: ez már csakugyan a vég kezdete. Akkor, amikor előttem a rendőr nem használva megkülönböztető jelzést átmegy a