Gyülekezet

Mi a gyülekezet?

A hely, ahova vágyunk menni. Az emberek, akik, ha nincsenek a közelünkben, akkor hiányoznak. A közösség, ahol Isten szeretete egymás szeretetére ösztönöz bennünket. Az istentisztelet, ahol közösen figyelhetünk Isten szavára és együtt magasztaljuk Őt. A közösség, ahol szükség van a hálaáldozatunkra, a szolgálatunkra, a jelenlétünkre. A hely, ahol egyre jobb a kávé és néha van nasi, ha a gyerekeink hagynak belőle. Az a közösség, ahol a köztünk lévő kapocs nem a szimpátia vagy az empátia, hanem Krisztus értünk adott élete. A szerda, amikor a fiatal felnőttek dicsőíteni összejárnak vagy a vasárnap, ahová elmehetek a kisgyerekemmel is és mindenkinek érthető a mai és modern református igehirdetés. A közösség, ahol mindenki egy kicsit valláskárosult és közösen tudunk gyógyulni Isten jelenlétében. A titok, hogy nem mi hozzuk létre, hanem Isten Szent Lelke hív ki, gyűjt egybe és küld el minket az evangélium hirdetésére és az irgalmasság cselekvésére.  Várunk ebbe a gyülekezetbe!

A legutóbbi istentisztelet hanganyaga
Korábbi igehirdetések