„Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették.” (33.)
Mielőtt idepattanna két-három geodéta és közölné velem, hogy nem is úgy van, előre bocsátom: nem a földmérők régi-új eszközén köszörülöm a klaviatúrám. Habár zseniális kis kütyü mind a nagyipari, mind az otthoni változat. Nekem a kedvencem a kis „lézerlövő”, amivel végre mindent egy magasságba tudok rendezni az adott síkban. Mielőtt értetlenkedsz, nem láttad még a polcaimat, amit próbáltam egy szintre tenni. Nem sikerült. Ha lehetne valami hasonló kütyüt vezetnék be az oktatásban is, vagy akár az istentiszteleteken. Amikor a prédikátor úgy beszél, ahogy a hallgatóság megértheti. Csak odatartom a lézert, az meg jelzi a lelki és szellemi szintet, és már mondhatom is, legyen a helyszín tanterem, templom, vagy előadócsarnok. Ameddig nincs ilyen kütyü, addig marad a jézusi, jól bevált modell. Szeretni és ismerni a hallgatóságot, látni az élethelyzetet, amiből jönnek és majd, amibe visszamennek. Úgy tanítani őket, hogy nem ők idomulnak hozzám, hanem én idomulok hozzájuk. Nem az üzenet hajlik, hanem az, aki átadja. Az egyik nagy példaépem mondta, hogy minél kisebbeknek tudod elmagyarázni az evangéliumot, annál profibb vagy. Nem a teológiai professzoroknak nehéz előadni, hanem a kisiskolásoknak. A professzorok akkor is értenek, ha egy szót sem szólsz. A kisgyerekeknek meg kell válogasd milyen szavakat is mondasz. Mert az ő nyelvükön, érthetően kell elmondanod az igazságot. Úgy, ahogyan Jézus Krisztus is…
