„Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út.” (9.) Tételezzük fel, hogy el akarok jutni A-ból B-be. Megnézem térképen, az összes okos kütyü és program számol nekem egy ideális útvonalat a megadott paraméterek alapján, aszerint, hogy kinek mik az előre beállított preferenciái. Van, aki az időn akar spórolni, […]

„Akkor majd kiáltanak hozzám, de nem válaszolok, keresnek engem, de nem találnak meg, mert gyűlölték a tudást, és nem az Úr félelmét választották;” (28-29.) Legyünk őszinték! De nem úgy ahogy szoktunk, hanem tényleg. Semmi kamu, semmi önszépítés és önámítás, engedjük el a „de amúgy jó ember vagyok” dumát. Ha magunkba nézünk, ha nagyon mélyre turkálunk, […]

„Fogadd el az okos intést, az igazságot, a törvényt és a becsületességet!” (3.) Épp a napokban keresztezte egymást útjaink a királyi menyegző „mátésított” verziójával, ami mindig komoly dilemmát okozott nekem. Különösen is az utolsó egy-két mondat, amikor a királyi menyegzőről kipenderítik azt, aki nem az alkalomhoz illően van felöltözve, okoz minden egyes olvasásra küzdelmet. Persze […]

Biztos mindenkinek vannak a fejében ilyen utolsó mondatok, amiket tényleges vagy csak elképzelt helyzetekben, tényleges vagy csak elképzelt emberek, a tényleges vagy elképzelt haláluk előtt mondtak. A teljesség igénye nélkül a kedvenceim: „Ha még egyszer lefagy a Windows kinyírom magam!”, „Ki az a hülye, aki nyáron bundában szed málnát?”, „A kezemben tartott növényevő lábatlan gyíkot csak a szakemberek tudják megkülönböztetni a hasonló kinézetű szakállas viperától!” …

Egyre erősebb bennem az érzés, hogy az ember, élete legnagyobb elakadásaira reagálva választ társat, hivatást, hobbit és még ki tudja mit. Annak kapcsán merült ez fel bennem, hogy az elmúlt héten megint elém került egy pszichológus „ügye”, akiről hamar meg lehetett állapítani, hogy csak azért választotta ezt a szakmát, mert önmagát is kezeli. Szóval van valami feldolgozatlan, lezáratlan, aztán azt gondolta jó ötlet lesz beállni ebbe az ügybe. …

Nem tudok úgy tenni, mintha nem emlékeznék a téma kapcsán vissza-vissza térő régi vadnyugati sztorira. Amikor is a hírhedt öreg lótolvajt végre nagy nehézségek és szervezkedés árán a sheriff kézre keríti, leszállítja az illetékes városka még illetékesebb bíróságának. A tárgyaláson – tekintettel arra, hogy lovat lopni a legnagyobb bűn – a létező legsúlyosabb ítéletet szabja ki a bíró. Az ítélethirdetésre visszavezetik a terembe az öreget is, aki egyik fülére süket …

Még ez abban az időben volt, amikor a nagyvárosok utcáin rikkancsok rohangáltak fel alá, akik – ahogy nevük is mutatja – úgy próbálták meg eladni a náluk lévő újságokat, hogy a legizgalmasabb híreket, jó hangosan kiabálták amerre csak jártak. Az emberek így felfigyeltek a vezető hírekre és megvették – ezektől a főleg fiatal fiúktól – a napi sajtó jeles vagy jeltelen termékeit. …

Egyszer a Mesterhez elment egy idős asszony, akinek vénségére fia született. Próbálta nevelni, tanítgatni erre-arra, de nagyon más volt már a világ, mint korábban. Éppen ezért kereste fel a Mestert, hogy hátha tudna segíteni a fia nevelésében. – Kérlek Uram – kezdte az idős asszony – szólj rá a gyerekemre, hogy ne nézzen tévét és ne egyen sok csokoládét. Ha te kéred, akkor biztosan abba hagyja majd- tette hozzá őszinte bizalommal. – Rendben – felelt a Mester – gyertek vissza egy hóna múlva, akkor rászólok. Alig telt el a hónap, az idős asszony ismét megjelent a Mesternél, s kérte ugyanazt, mint egy hónappal azelőtt. …

„Azt mondjátok: Micsoda fáradság! – és még lihegtek is közben – mondja a Seregek Ura. Pedig lopott állatot hoztok, vagy sántát és bénát. Ha ilyen áldozatot akartok hozni, nem kívánom tőletek! – mondja az Úr.” (13.) Mindenki hazudott már. Te is. Igen, én is. Része az életünknek, hogy bizonyos nagyobb jó érdekében vagy az elkerülendő […]