Ahogy nagyon elmésen a családunkban szokták mondani a sokat látott emberekre, most én is úgy vagyok magammal: Voltam én már minden, csak talán még akasztott halott nem. Ez utóbbi nem is pálya egyelőre, de ha belegondolok, mennyi mindent kell csinálnia az embernek, igaznak érzem a mondást. Amikor még gyakorlatban is kacérkodtam a pedagógus élettel, egy órán arról győzködtem a gyerekeket, hogy merjenek a Bibliáról máshogyan gondolkodni. …
Ha igazán szeretek valakit, akkor figyelek rá, akkor lesem a kívánságait, akkor a lehető legjobbat akarom neki, akkor szinte minden mindegy és mindenki mindegy, hiszen arra a személyre fókuszálok, akik szeretek. Ha igazán szeretek valakit, akkor arra különleges időt és különleges figyelmet szánok, hiszen meg akarom mutatni, ki akarom fejezni a szeretetemet. Olyan ez, mintha belenéznénk egy távcsőbe, amit a szeretett lényre irányítunk …
Talán még emlékeztek boldog gyermekkorunk közösségi játékaira, mármint azokra, amiket el mertetek mondani otthon a szülőknek is. 🙂 🙂 🙂 Fogócska-bujócska, amiben volt ház, meg nem ért egyből visszaadni a fogónak a fogás jogát. Amikor a nagy rohangálás közben sikerült valakinek a házba toppanni, akkor még el kellett üvöltenie magát az embernek „Nem ér a nevem, káposzta a fejem!”, hogy teljes értékű legyen a ház adta menedék. …
Próbálom leporolni ezt a poros témát, de nem megy egyszerűen, talán azért, mert vastag rétegben rakódott le a por, meg amúgy is allergiás vagyok rá. Ha nem vagy allergiás a porra, akkor nem tudod, hogy mennyire lehetetlen a helyzet. Mert ugye a baj azzal van, hogy ezek a kis poratkák milliószámra találhatók a lakásainkban, akik megeszik a lehámlott bőrünket, nem is láthatóak, mikroszkóp alatt meg egy Ridley Scott film főhősére emlékeztetnek. …
„Credo in unum Deum…” kezdődik így az a hitvallás, amit ünnepekkor a keresztyének és keresztények akár közösen is tudnak mondani. Templomokban ünnepélyesen hangzik fel sokak szájából az, hogy „Hiszek”, s aztán buzgón elsorolják – ki milyen részletességgel -, hogy mi is hitüknek a tárgya. Kinek az „Egy Isten”, kinek a „Három”, kinek az „egy ember”, mert ugye mindenkinek van hite, egy modern és keresztyén Európában pláne. …
Kevés megdöbbentőbb dolgot tudok a Szentírás lapjaiból idézni, mint ezt a rövid kis mondatot: „Kinevették őt!”. Mi baj van abból, ha valakit kinevetnek? Hiszen nap, mint nap megesik velünk, legyünk akár cselekvői, akár elszenvedői ennek a történetnek. Kinevetünk, és kinevetnek. Harsányan vagy csak halkan az orrunk alá kuncogva, s csak ízlés kérdése, hogy ki mit bír el ezen a téren. …
Sokat gondolkodtam azon, hogy miért is utasítják el az emberek Jézus Krisztust és a benne felkínált szeretetet?! Miért nem kapaszkodnak bele ebbe a csodálatos lehetőségbe?! Vagy miért van az, hogy míg egyesek képesek életformáló erőként kezelni a Krisztusban felkínált megváltást, addig mások igen magasról és igen csak tesznek reája. Most nyilván tekintsünk el azoktól az esetektől, amikor a magukat keresztyénnek vallók mutatnak rossz példát, vagy tesznek valami riasztót a külvilág számára. …
Talán te nem is ismered ezt a szót, mert ma már nem nagyon használják, vagy ha használják is, lényegi jelentését már réges-régen elvesztette. Egy időben még volt olyan, hogy lehetett az Istent káromolni, mármint büntették azt, ha valaki verbálisan vagy tettlegesen bántotta az Istent. Ez volt a blaszfémia. Aztán persze szépen lassan rájöttek az emberek, hogy az Isten nem szorul védelemre, őt nem lehet sem megbántani sem bántani, így nem is kell megvédeni. …
Tele van a világ megszállottakkal. Ez még lehetne rendben is, hiszen vannak olyan hivatások, ahol különösen is jól jön a lelkes megszállottság. Azt mondják, minden zenész, tudós, művész megszállottja annak, amit csinál, hiszen nagyot alkotni csakis így lehet: odaszántan, megszállottan, lélektől átitatva. Mindig innen és ebből jön az a túlzó lelkesedés, amitől a nagy dolgok az emberi szívekben vagy fejekben megszületnek. …
Akkor, amikor Jézus Krisztus követésre hívó szava felhangzik, akkor ott általában kevés olyan kifogás van, ami megállja a helyét. Sőt! Egyre erősebben érzem, hogy ott nincs és nem is lehet kifogás. A gazdag ifjúnak igen nagy vagyona volt, ez éppen elég indok arra, hogy ne osszon szét semmit a szegényeknek, s így ne legyen Krisztus követője. Nikodémus öreg volt és tekintélyes ember, a nagytanács tagja, ezért nem vállalta nyíltan a tanítványságot. …
Azt gondoltam, hogy most hosszan fogom gyalázni a döbbenetesen gyenge X-akták felmelegítést, de rájöttem, hogy még ennyit sem érdemel. Legyen elég annyi, hogy semmi nem maradt abból, ami miatt egyszer megérte nézni az igazságot odaát kutató nyomozópárost. A tegnapi rész olyan volt, mintha egy monty python ötletet próbáltunk volna meg vmi C.S.I. köntösbe bújtatni. …
Jézus Krisztus tanítását nem azzal igenled, hogy tudod az Ő szavát. Rá önmagára, mint a te személyes Megváltódra nem azzal mondasz igent, hogy elmélkedsz a szavain, s ezekből egyet-egyet néha a magadévá teszel. Nem azzal teszed meghallottá az Ő szavait, hogy fel-fel idézed, amikor életed csakugyan viharba kerül. Nem is kell kívülről megtanulni ezeket, azt remélve, hogy akkor nem kerülsz majd viharba. …
Ha jól tévedek, akkor már Luther Mártonnál is az verte ki a biztosítékot, amikor elkezdték a kegyelmet és az üdvösséget kemény pénzekért árulni, magukat erre felhatalmazottnak érző emberek. Nem mennék bele történelmi mélységekbe, legyen annyi elég, hogy egyszerű pénzszerzés céljából emberek árulták az Isten bűnbocsátó kegyelmét. Be lehetett vásárolnia az embernek magát, vagy szeretteit, vagy már nem élő szeretteit a mennyeknek és az üdvösségnek országába. …
Olyan megdöbbentő, hogy már egészen apró gyerekkorban elkezdik nekünk adagolni a sok-sok kegyes hazugságot. Általában ebben élenjárnak azok a személyek és közösségek, akik egy-egy dolognak még csak a felszínét érintették, vagy meglátták az igazság egy kicsinyke kis darabját, s máris úgy kommunikálják az esetet, mintha csakugyan az övék lenne a teljes egész. …
Vannak olyan képek, amiket nem lehet kiverni a fejünkből. Van, ami beleég a retinánkba, onnan pedig nem lehet kivenni vagy száműzni, hiszen a szemünk után az agyunkba is befészkeli magát. Az én retinámba – akármilyen furcsa is – retinák égtek bele, úgy 10-12 évvel ezelőtt. Egyszer segítettem egy orvosi szakkönyv digitalizálásában, amiben csakis és kizárólag a szem különböző betegségei voltak láthatók. …
Általában könnyen lemondunk olyan dolgokról, amikről tudjuk, hogy alapvetően nincs is szükségünk rá. Valahol még ez olyan keresztyén egyszerűség is, hogy nem tesszük be a fenekünk egy luxusautóba, meg azért valahogy megpróbálunk kicsit visszafogottak is lenni, hiszen mégiscsak Krisztust követjük, meg ugye a kereszthordozás, meg ilyesmik. Az alapvető szükségeinkről lemondani már sokkal nehezebb …
Egyszer történt, hogy egy barátom barátjának barátja felkelt reggel, s azt érezte, addigi hetero életét sutba dobva, hogy neki különös vonzalma támadt a hozzá hasonló neműekre. Ezzel megtalálva önmagát, s helyre téve élete nagy tévedését próbált stabil kapcsolatot kialakítani több-kevesebb sikerrel. Egyszer, egy nagyon kedves arab fiatalemberrel hozta össze a sors (jelen eseményt nem tulajdonítanám egyetlen istenségnek sem), akivel egy darabig együtt is élt a barátom barátjának barátja. …
Mindigazthittemhogyezaszövegarról szólhogyhamárazistenannyiranormálisvolthogy…
Nem is tudom hol olvastam, de talán a „reklámok hatása az életünkre” című fejezet valamelyik bekezdésében, hogy a reklámok alapvetően hatástalanok lennének, ha nem lenne bennünk valami, amivel a reklámüzenetek összekapcsolódhatnak. Nem mélypszichológia, de talán tapasztaltad már magadon, ha kicsit nehéz az élet, ha nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogy elterveztük, akkor irány „shoppingolni”. …
Szeretni nem mindenki tud, vagy nem mindenki egyformán tud, vagy nem mindenkit tud mindenki egyformán szeretni. Ragozhatjuk még ezt egy darabig, de nyilván mindenki érzi, hogy egészen más lenne ez a világ, ha képesek lennénk jól vagy jobban szeretni. Valami baj van azzal, ahogyan szeretünk, vagy ahogyan nem. …
Biztos minden srácnak megvolt a küzdősportos korszaka, meg a szamurájos vagy a kung-fus, és ezekből vitt el igazi hősöket magával. Nekem különösen is tetszett Bruce Lee, minden filmjét láttam, s egy időben próbáltam mélyen beleásni magamat a „stílus nélküli stílusba”. A JKD (Jeet kune do) Bruce Lee, nem is harci stílusa és rendszere, hanem sokkal inkább életfilozófiája, aminek zsenialitása abban rejlett, hogy nem akart stílust teremteni, hanem hagyta, hogy az ösztönösség és a szenvedély jelenjen meg a küzdők stílusában. …
Vannak dolgok, amiket szívesen megtennénk, csak talán túl gyávák vagyunk hozzá, vagy félünk a következményektől, vagy nem merünk szembenézni azzal az élettel, ami majd azután jön, miután léptünk. Ugye a klasszikus mondás valahogy így hangzik, hogy ha minden valóra válna, amit a szemünkkel teszünk, akkor a világ egyik fele terhes, a másik fele meg halott lenne. …
Mostanában egyre gyakrabban futok bele ebbe az elég cikis kérdésbe és problémába, amikor is igazság és igazság küzd egymással, s valamelyiknek győznie kell a másik felett. Akkor különösen is nehéz ez, amikor egymástól egészen messze álló, vagy lényegüket tekintve, eltérő világképek igazságai feszülnek egymásnak, s próbálnak meg egymással dűlőre jutni. …
Talán Böjte Csaba atyánál olvastam egyszer, hogy a sötétséget nem lehet úgy megszüntetni, hogy kilapátolom az ablakon, vagy kihordom az ajtón, hanem a sötétséget csakis azzal lehet megszüntetni, hogy beengedem a fényt. Igaza van. Gyújthatok egy gyertyát, alig pislákoló lángocskát, de az lassan képes lesz egyre nagyobb-és nagyobb részt bevilágítani az életteremből. …
Voltam moziban s újra megállapítottam, hogy vannak filmek, amiket nem szabad csakis eredeti nyelven nézni. Pedig azt szoktam vizionálni, hogy szinkronból jók vagyunk, de van, amikor nagyon nem megy a dolog. Most az új kventintarantino szinkronja akasztotta ki a lendkereket, de hasonló élményeim vannak más filmekkel kapcsolatban is. …
