Mivel kicsi hazánk még kisebb kormánya „igennagyon” szereti a tömegsportok európai szintű mívelését, ezért egyre újulnak és szépülnek a stadionjaink. Ettől még persze a pályán folyó játék semmivel sem lesz jobb, még akkor sem, ha az Eb-n zseniálisan játszottunk. Valamelyik nap döbbenten meredtem a képernyőre, ahol éppen egy magyar csapat szenvedett, és persze minden néző is, mert az sok minden volt, csak nem foci. …
A tegnapi mesés trúbézdsztori folytatása hasonlóan ámulatba ejti az egyszerű olvasót, akkor, amikor Salamon templom és palota építési projektjének a részleteibe belelát. Nem is a grandiózus tervek, a részletgazdag bemutatás, az uniós források bevonásának mellőzése nyűgöz le engem, hanem az, ahogyan Salamon az Istentől elkért és meg is kapott bölcsességet használja. …
Amikor az ember fia (semmi áthallás, egyszerű földi halandók földi fiairól esik itten szó) a Szentírás olvasásába kezd így a kétezres évek idején, önkéntelenül is hitetlenkedve időzik el sorokon, s a sorok összeadta történeteken. Nem mondjuk, hogy mese, hiszen hogyan is mondhatnánk rá, de azért néha nagyon valótlannak érezzük mindazt, amit a szent író – legyen bárki is ő – leír. …
Nem tudom, hogy azért-e mert én is öregszem, de egyre gyakrabban révedek vissza gyerekkorom egy-egy emblematikus pillanatába s a jelen kibírhatatlanságát azzal enyhítem, hogy múltbeli élményeket hozok vissza. A jelen csak azért kibírhatatlan, mert semmi normális nem megy a tv-ben, pedig kifejezetten azzal a szándékkal ültem elé, hogy nézek végre valamit. …
Biztos emlékszel arra a viccre, amikor az agresszív kismalac palacsintát eszik csöndes magányában egy terebélyes tölgyfa egy oldalra nyúló vastag ágán. Örül a csendnek, annak, hogy senki sem zavarja, amikor egyszer csak klipiti-klipitit a nyúl lépéseit hallja közeledni a fa alatt tekergőző ösvényen. A nyúl is örült a csendnek, annak, hogy olyan szép tiszta idő van, amikor egyszer csak hirtelen, szinte a semmiből egy palacsinta repült égfelé bámuló, mosolygó arcába. …
Igaz, hogy a hidegfront hozott némi felüdülést az életünkbe, de akkor sem tudom feledni a köztéri hőmérőn látott harminckilenc fokot. Erre gondolhatott Madách, amikor azt a felejthetetlen véget vizionálta maga elé, igaz ott eszkimók voltak, az én esetemben pedig inkább bantu négerek jártak körtáncot a hőmérő körül. Egy biztos, a saját bőrünkön érezzük, hogy valahogy nincsen rendje a világnak, vagy ha van is, akkor nagyon összekuszálódott. …
Biztos nem voltatok még büntetve és persze ne is legyetek, de azért nem árt tájékozottnak lenni ebben a kérdésben is. Egyszer sikerült egy projektben dolgozni egy zseniális párossal: egy büntetőbíró és egy exdrogos misszionárius járta a középsulikat, ahol elmondták a srácoknak, hogy mi mivel is jár. Azért volt némi feszélyezettség, amikor a bíró belekezdett, hogy milyen mennyiségért mit lehet ma kicsiny hazánkban kiszabni. …
Egyszer láttam egy nagyon találó képet, talán esélyegyenlőség lehetett a címe: egy magas kerítésen próbált benézni három ember. Egy nagyon alacsony, egy átlagos, meg egy nagyon magas, úgy, hogy mindegyiknek volt egy ugyanakkora méretű ládája. A kép első felén minden férfi felállt a ládára, a nagyon magas éppen úgy látott, mint eddig, a közepes épphogy látott, míg a legkisebb akkor sem látott semmit, ha felállt a ládára. …
Gyakran hallom, úton-útfélen, buszmegállókban, éttermek teraszán, csak álldogálva a bolti sorban, hogy az embereknek baja van a vezetőikkel. Mivel ezt elég régóta hallom, s úgy tűnik, ez nem kormányzati ciklusfüggő, így általánosságban gondolom, hogy az embereknek nem tetszenek azok, akik vezetik őket. Azoknak is, akik odaszavaztak, meg azoknak is, akik nem. …
Ma este úgy voltam, mint a viccben az anyuka, akit friss jogosítványos szöszi lánya először visz haza. Amikor megérkeznek, az anya kiszáll, és azt mondja: – Nagyon szépen köszönöm! – Szívesen édesanyám, máskor is – mondja a lánya. – Jaj, drágaságom, nem neked köszöntem meg, hanem a Jó Istennek! Közel öt óra vezetés után én annyit hálálkodtam a Jó Istennek, mint korábban sohasem, mert volt itt minden, amit el lehet képzelni. …
Az „Apák és lányaik” című filmet régóta meg akartam nézni, mert a kislányom, aki már nagy, felvetette, hogy ez olyan igazi „apáslányos” film. Miközben erre készültem, elgondolkodtam, hogy mi az a film, amit az apák a fiaikkal nézhetnek meg. Persze vannak fiús, háborús, nagyon kemény filmek, amik szólnak férfiasságról, helytállásról, sokféle férfi erényről, de mi az, amit azért nézünk meg, hogy az apák és fiak kapcsolatát valahogy helyre pakoljuk?! …
Félreérthető a cím, különösen is akkor, ha arra gondolok, hogy valami modern magyar kórusművet próbálok felidézni az emlékeimben. Természetesen nem akarok ezzel általánosítani, de azért voltak nehezen megszült művek, amik magukon hordozták az alkotó fájdalmát. De az a kórusmű, amit megidézni próbálok, nem volt rettenetes, sem az éneklőnek, sem a hallgatóknak, legalábbis reményeim és ködös emlékeim szerint. …
Tipikus történetek és tipikus fordulatok, leegyszerűsített igazságok, csak azért, hogy mindenki megérthesse. Kicsit olyan ez, mint amikor hazamegy a rendőrgyerek, hogy tud egy rendőrviccet, erre az apja felháborodva közli, hogy ő is a szerveknél dolgozik. Erre a kisfia csak annyi mond: – Jó, majd lassan mondom. 🙂 A Szentírás néha nagyon lassan mondja, néha sztereotipikus, néha olyan, mintha összekeverne embereket, meg helyszíneket …
Újra eljutottam Cromwell Oli híres és örök időkre megfontolandó mondásáig, amelyben a puskapor szárazon tartása és az Istenbe vetett bizalom helyes aránya került megörökítésre. „Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport.” – mondta az egykori lord protektor, s bizonyára nem véletlenül. Nemcsak abban a történelmi helyzetben lehet ez intelem, amiben Oli élt, hanem akár itt és most, mai élő keresztyének is tanulhatnak ebből a hozzáállásból. …
Sokáig nem értettem ennek a szónak az igazi jelentését, aztán úgy hozta az élet, hogy a szemem előtt lett valósággá a hálaáldozat fogalma. Még kisdiák voltam, amikor egy nyáron keresztül „idegenvezettem” egy múzeumban, ahol számomra a legunalmasabb terem egy olyan kiállító tér volt, ahol régi énekeskönyvek, terítők, és istentiszteleti edények voltak a vitrinekben. …
Talán az a legnehezebb, amikor rájövünk, hogy nem minket, hanem valaki mást vagy másokat választanak. Lehet ez egy feladat, egy munkakör, egy barátság, talán egy szerelem, ahol és amiben nem ránk esett a választás. Nehéz benyelni és megemészteni egy ilyet, főleg akkor, amikor nincsen különösebb oka a hátratételünknek vagy a mellőzöttségünknek. Amikor nem tudjuk beazonosítani, hogy mi is lehetett az oka annak, hogy nem minket választottak. …
Fel sem mérjük annak jelentőségét, hogy mennyire fontos az áldás az életünkben. Erre egy nagyon kedves barátom ébresztett rá, akivel az első találkozásomkor nem arról beszélgettünk, hogy mekkora a slamasztika, amiben benne van, mennyire szörnyű dolgok veszik körbe, hanem csak ennyit mondott: – Nem érzem áldottnak magam. Az akkori egyszerűsége sokszor tér vissza más és más alakban, de mindig ugyanarra emlékeztet: …
Nem is olyan régen szembesültem vele, hogy időtlen idők óta nem apdételtem a kreszhez fűződő romantikus viszonyomat. Sajnos sem érzelmi, sem értelmi frissülés nem történt e téren. Az előzmények mappában az van benne, hogy – habár a kreszvizsgám elsőre meg lett – háromszor sikerült megbuknom a forgalmi vizsgán. Ez az egész tanuljunk vezetni meg közlekedni okosan nagyon kiábrándító volt, mert hiába tudtam az elméletet, de a három bukásomnak nem sok köze volt az elméleti síkokhoz. …
A Brexit kapcsán sok érdekes cikk és vélemény látott már napvilágot, a szokásos médiás királydrámák pro és kontra lefuttatták a saját premierjeiket. Kivételesen találtam köztük fogyasztásra alkalmasat is, különösen is tetszett a probléma hátterét képező „emberi hülyeségről” írt cikk, amelyik részletezi a fogyasztói modern társadalom döntési mechanizmusainak alap mozgatórugóit. …
Túl késő van ahhoz, hogy egy újabb Ákosos szösszenetet ma reggel befogadjunk, de egy fél sor mégis csak ide kívánkozik: „Itt a szakadék peremén, nem remél más csak te meg én.”. Miközben Ákos nagyban énekeli, hogy újrakezdhetnénk, közben egyre kevesebben hisznek abban, hogy bármit is újra lehetne kezdeni. Pedig, ahogyan egy másik idekívánkozó félsor sugallja, ami a miénk azt senki sem veheti el tőlünk. …
Egy vallásos családot kifigyel a betörő. Megfigyeli, hogy minden Vasárnap reggel templomba mennek, ezért akkor tör be hozzájuk. Ahogy gyűjti be az ékszereket, megszólal mögötte egy hang. – Jézus lát és figyel téged! A betörő azt képzeli, hogy csak képzelődik, ezért nem totojázik, rámolja be az ékszereket a zsákjába. A hang újból megszólal. – Jézus lát és figyel téged! …
Nincs bennem olyan mélyre temetve a morbid, hogy néha ne tudna kiszólni egy-egy poén erejéig. Így, a témánál maradva és a poént nem felejtve emlékeztetnélek kedves olvasóm, a találós kérdésre, hogy: Mi lebeg a tömegsír felett? Igen! A csapatszellem. Hagyok időt ennek az egésznek megérkezni, és egyben befejezem a szellemeskedést, igaz nem csapatban, hanem szólóban. Persze hozhatnám a 2016-os „magyarportugál” tanulságát is, ahol a csapatszellem, a közös munka és az egymásra figyelés éppen azt az eredményt hozta …
Ha végig nézem az életem és meg kellene fogalmaznom, mi okozta és okozza a legnagyobb kihívást a keresztyén létmódban, akkor azt mondanám, hogy a helyes reagálás a dolgokra és az emberekre. Óriási küzdelem, napi kihívás újra és újra tudatosítani magamban, hogy elsőrenden nem arra kell reagálnom amit mások velem tesznek, hanem arra, amit az Isten tett értem és velem. …
A jó barátság alapja a pontos elszámolás, tartja a sokak által ismert mondás. Persze rögtön adja magát a kérdés, hogy van-e rossz barátság? Mert ugye ezt feltételeznénk a pontatlan elszámolásokkal terhelt baráti kapcsolatok minőségét illetően. De ne vitassuk el a mondás igazságát: Fontos, hogy az ember tisztába legyen azzal, hogy kinek mivel tartozik, mennyivel tartozik, mit és hogyan is kell visszaadnia. …
Akik ismernek, tudják, hogy a picológusokkal kapcsolatban vannak azért fenntartásaim, mert legalább annyi a kókler és szélhámos közöttük, mint köztünk lelkészek között. Ez még nem lenne baj, győzzön a kevésbé szélhámos társaság, de sajnos, mivel korunk új vallásának ők a főpapjai, jelenleg arányaiban nagyobb rombolásra képesek, mint a pályát tévesztett lelkészek. …
