Látjátok, kik a szátokat tátjátok, és ti is, akik észre sem veszitek, hogy valójában mik is vagyunk! Az emberiség létezést kutató kérdésére, a “mik vagyunkra” íme a válasz, bizony por és hamu vagyunk. Ahogyan a Gladiátorban Maximus mondja, csak árnyék és por, átmeneti, kicsi, kevés. Mennyi lehetőséget teremtett már nekünk az Isten arra, hogy felismerjük a helyünk, kezdte Ádámmal, aki nem találta a helyét. …
Remélem láttad a „Hyppolit a lakáj” című filmet, nem a remake verzióra, hanem az eredetire gondolok. Nem akarom bántani a remake filmek közönségét, de csak az tapsol önfeledten az Eperjes-Koltai duónak, aki még nem látta ugyanezt a Csortos-Kabos párostól. Persze ami jó, az jó, Eperjesék is beleadnak mindent, de az eredeti film karakterei nekem fogyaszthatóbbak. …
Kellemes nyári délután, igazi pesti hangulat, háttérben nyüzsgés, előttem a frissen tálalt caffe au lait gőzölgő zamatos varázsa. A téma ő és én, kivel mi van, hogy is állunk, na és persze a világ, amiben élnünk és szolgálnunk kell. Szó szót, story storyt követ, míg el nem jutunk addig a pontig, ami után sem köpni sem nyelni nem tudok, s leginkább a számban maradt félkortynyi caffe au lait éreztette velem, hogy valamelyiket csak tennem kellene.
Bizonyára van, akinek rögtön a Jim Carrey által eljátszott mindenre igent mondó bankár jut az eszébe a cím hallatán, de ma ennél azért többről lesz szó. Persze nincsen bajom a jó öreg Jimmel, s az sem zavart, hogy a Hantaboyról képesek voltak még egy bőrt lehúzni, de ma pont nem erről lesz szó, vagy nem teljesen erről. A színész pontosan attól színész, hogy képes nem-igen emberré lenni, mindig mást játszani, úgy, ahogyan a szerep megkívánja. …
Kicsit visszarepülünk a múltba, egészen 1977-ig, amikor is New Yorkban áramszünet volt. De nem gyengén, hanem teljesen és tényleg. Este 9:30 környékén minden elsötétült, leálltak a metrók, a légkondik, a gyárak, az intézmények is csak egy darabig bírták a saját generátoraikkal. Közel hétmillió ember maradt áram nélkül, s várta a sötétben, hogy majd történik valami. …
Egyből a rejtélyes cím megfejtésével kezdjük, ami hangzásra azoknak tuti ismerős, akik megpróbáltak már valamelyik nagy háború egyik apró szereplőjének a bőrébe bújni, egy virtuális kaland kedvéért. Itt azonban nem a fegyveres haderőről lesz szó, hanem egy érdekes kérdésről, ami a címben szereplő rövidítésből bontakozik ki. G.A.N.MEN vagyis “Guys are not men!” …
Az úgy esett, ha egyáltalán volt annyi bátorság abban a kis nemzetben, hogy egyszer a létszámban erős, ámde vitézségben gyenge Kína, hadat üzent a létszámban gyenge, de vitézségben és bátorságban erős, vagy talán legerősebb nemzetnek, a székelyeknek. Felvonult mind a két hadsereg egymással szemben, elfoglalták az állásokat, csak úgy feketélettek a havasok a sok ellenség miatt, s összeült tárgyalni a két követ, hogy hátha megtudnának egyezni, ilyen vagy amolyan feltételekkel …
Ha már a Korinthoszba írt levelet olvassuk, emlékezzünk meg (remélem Albert Camus nem haragszik meg ezért) egy érdekes görög férfiról, a korinthoszi kereskedők példaképéről, a ravasz Sziszüphoszról, aki furcsa viszonyt ápolt az Istenekkel. Hírnevét sok mindennek köszönhetné, hiszen képes volt megkötözni és bilincsbe verni a halált (Thanatoszt), lehetne így a húsvéti örömhír nagykövete. …
Vannak olyan filmek, amiket kötelezővé kellene tenni az egyházi emberek számára, gondolok itt minden papra, elöljáróra, tagra, meg minden nem tagra, kritikusra és köpködőre, csakhogy leegyszerűsítsem az egyházhoz így vagy úgy kötődők kategóriáit. Az egyik ilyen egy dán műremek, az “Ádám almái” amelyben egy evangélikus pap küzdelmeit láthatjuk, miközben egy igazi Ádám, bűnös és romlott ember próbál szabadulni tőle, meg a változás lehetőségétől. …
Ha azt mondom Mózes, lehet, nem sok minden villan be neked, de ha azt mondom, Egyiptom hercege, talán az alapmotívumok eszedbe jutnak ebből a régi történetből. Van a Mózes történetnek egy csúcspontja, amikor az égő, de el nem égő csipkebokorból Isten szól, és magát a „Vagyoknak” nevezi. Mózes kérdésére, hogy ki is vagy te valójában, érkezik a felelet: …
Már vagy egy órája meredtem az úszómra szótlanul, mielőtt rosszra gondolnál, nem a hasamon néha elmélázó és önmagát kereső úszógumikra gondolok, amiket hosszas évtizedek fáradtságos munkájával sikerült olyanra növelnem, hogy jó esélyekkel nem fulladok meg, ha hazánkat elönti a globális felmelegedés által gerjesztett szökőár. …
Egyszer egy pedagógus megkérte a diákjait, hogy fejezzenek be magyar közmondásokat. Íme az eredmények: Aki át mond – az a szamár!; A retek reggel méreg, délben étek, este – alszik!; Alvó róka nem fog – horkolni!; Minden csoda – csodálatos!; Sokat akar a szarka, de – sokat is lop!; Néma gyereknek – az anyjai is néma! Azt hiszem itt még rendkívül szórakoztató a tudatlanság …
Menj most oda a tükörhöz és nézz bele, aztán gyere vissza és mond el, amit láttál. Így teszek én is ……… ……… …………… ……… ……… Na?! Milyen volt? Nekem furcsa, mert azon gondolkodtam, vajon egy ilyen tükörbe nézés megmutatja-e, hogy ki is vagyok valójában? Persze láttam (bárcsak ne láttam volna), hogy mennyivel lettem több, mi az, ami lehetne még jobb, de közben mégsem láttam teljesen magam. …
Egyáltalán nem mindegy, hogy minek vagy a tagja. Mármint ezt úgy értem, hogy talán nem azonos odaszánást vár el egy bélyeggyűjtő klub, vagy mondjuk egy profi tánccsapat. Persze mindkettő lehet komoly, és vehetjük komolyan, de azért azt érezzük, hogy ahol többet várnak, ahova többet teszünk, ott egészen más érzés tagnak lenni. …
Nem is tudom hol olvastam, hogy a NASA tájékoztatta az amerikai közvéleményt (ez a „közvéleményes” barokkos túlzás annak köszönhető, hogy a nagy ámerikában amit a politikusok megkapnak az olyan, mintha a közvéleménynek menne), hogy a kisbolygók becsapódása ellen egyetlen egy hatékony dolgot tehetünk: intenzíven imádkozhatunk. …
Régóta fejtegetem és ízlelgetem ezt a szót s a mögötte bujkáló jelentéstartalmat, de egyre inkább azt érzem, hogy számomra érthetetlen és értelmezhetetlen a demokrácia fogalma. Persze elméletileg tudom én, hogy mit is jelent, szépen, ahogy a görögök megálmodták: győzzön a népakarat, éljen a népuralom, ha meg a nép ostoba, akkor te születtél rossz helyre, ennyi. …
Valamelyik nap a gyerekeim bedobták az ötletet, hogy egy közös tévézés bele kellene férjen az életünkbe. Na, most ugye ez nem is olyan egyszerű, még akkor sem, ha én bármit megnézek velük, mert ők ketten már nehezebben egyeznek, nyilván a lányos és fiús vonal küzd egymással. Úgyhogy, maradt a tuti biztos megoldás, most nem Bud Spencer, hanem Terence Hill szegezett minket a képernyő elé. …
Egyszer a természetvédők, hogy az orvvadászoktól megmentsék, a hatalmas grizzly medvét egy állatkertbe menekítették, ahol megpróbálták számára a legmegfelelőbb körülményeket biztosítani. Amíg a hivatalos szervek az orvvadászokat üldözték és próbálták felszámolni a medvék elejtésére szakosodott gazemberek hálózatát, a medve kapott egy csinos 20×20-as ketrecet, ahol zavarában szinte megállás nélkül járkált körbe-körbe. …
Épp a MAN püföli el a CHE-t (hölgyeknek és nem focirajongóknak a teletext 323. oldalán feliratoztuk az előbbi rövidítést, ami két focicsapatot takar…), és ahogy így fél füllel hallom a meccs hangjait, már várom, hogy a riporter felkiált: Micsoda balszerencse! Öngól! Mert nincs nagyobb balszerencse, mint az, amikor a játékos véletlenül – nagyon elvetemült esetben szándékosan – a saját kapujába rúgja a labdát. …
Most. Azonnal. Rögtön. Máris. Egy instant társadalom instant vezéreszméi. Pillanatok alatt szeretnénk látványos dolgokat elérni, mindeközben azzal áltatjuk magunkat, hogy így is lehet. Talán a legviccesebb a fogyókúra, amely jól szemlélteti az instant társadalom minden problémáját. Hosszú évek egészségtelen táplálkozása és életmódja odáig juttatja az embert, hogy azt mondja: elég, ezen változtatnom kell. …
Én sohasem akartam mindenkinek minden lenni. Éppen elég abban a pár szerepben hiteleset alakítani, amiben benne vagyok. Legyek jó férj, törődő édesapa, figyelmes munkatárs, következetes főnök, korrekt beosztott, naprakész tanár… az apróbb mellékszerepeket most nem is említem. Persze ezekért sem kapok Oscart, de azért néha kihúzom magam, hogyha nem is mindenkinek minden, de az enyéimnek az voltam, ami kellett, hogy legyek. …
Ma nagyon kategorikus leszek. Nem mintha máskor sok esélyt hagynék, de ma az apostol is morcos… kicsit, így ma a magyarázó is az lehet. Jaj nekem… gondoltuk már egy párszor. Egy nehéz helyzetben, akkor, amikor elhagyott a szerelmünk, amikor elvesztettünk valakit, amikor azt éreztük, nincs tovább. Jaj nekem, ha… ezt akkor mondtuk, mondjuk, amikor valami óriási hülyeséget csinálunk …
Van valami varázsa a nagy dolgoknak, vagyis azoknak, amiket annak gondolunk. (Nem, most nem arra gondolunk. 🙂 ). Szeretünk vagy szeretnénk nagyot tenni vagy nagyok lenni. Nagy házak, nagy autók, nagy bicepszek, csakhogy a legnépszerűbbeket említsem. Karrier, pénz, hatalom, mind-mind a nagyság egy furcsa arca, és mégis egy-egy csöndes pillanatban feltesszük a kérdést: tényleg ezekre vágyom? …
-Doktor Úr, súlyos? – Az! – És halálos? – Az! – És mondja Doktor Úr, mennyi van még hátra? – Tíz! – Nem értem Doktor Úr, év vagy hónap? – Kilenc, nyolc, hét, hat…! 🙂 🙂 🙂 Van magyarabb is: „… életét így tengi által, bár apái nékie, mindent oly bőven hagyának, soha sincsen semmije. De ez nem az ő hibája, Ő magyarnak születék, s hazájában ősi jelszó, ej ráérünk arra még!” …
Akkor, amikor a semmi és a fontos összecsapnak, a legtöbbször a semmi kerül ki győztesen. Legalábbis nálam. Sajnos. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy meg sem próbálom, egyszerűen valahogy ez az életem. De talán nemcsak az enyém. Amikor néha van egy tiszta pillanatom, akkor leülök, a kezembe hajtom a fejem és megkérdezem magamtól: mi a fontos? …
