Egy kis, idős, zsidó hölgy a repülőgépen egy hatalmas svéd mellé telepszik, s le nem veszi róla a tekintetét. Végül is odafordul hozzá és megkérdezi: – Elnézését kérem, maga zsidó? – Nem – feleli a férfi. Pár perccel később a hölgy megint odafordul hozzá, és azt mondja: – Ugyan már, nekem igazán megmondhatja: ugye maga zsidó? – Egyáltalán nem – válaszolja a férfi. …

Kegyetlen világban élünk, olyanban, ahol mindig valaki vagy valami – akár egész életünkön keresztül – képes szorongatni vagy akár a markában is tartani minket. Nap, mint nap átéljük: elkaptak, megfogtak, csapdába estünk, szorongatnak minket, s az egész életünk azzal telik, hogy kiutat keresünk ezekből a szorongatott helyzetekből. …

A siralomházban kora reggel felébresztik a halálraítéltet, az őrök a helyzethez megfelelő tisztelettel bánnak vele. Megmosakodhat, szépen megborotválkozhat, kivételesen kiadós reggelit kap: bacon és tojás, narancslé és kávé, friss bagett. Még egy utolsó cigarettát is elszívhat, mielőtt a vesztőhelyre kísérnék, majd a két őr közrefogja, és elindulnak a börtön udvarán felállított vesztőhely felé. …

Hetekkel ezelőtt a családom részt vett egy bábelőadáson, ahol Écsi Gyöngyi játszott a gyerekekkel, hol komoly, hol vicces köntösbe bújtatva mindazt a sok szépet és jót, amit ő a „nextoneplease” generációknak adni tud. Az eltűnt napot kellett nagyon bátor legényeknek megkeresni, s a legügyesebb kiválasztásához furfangos kérdésekre kellett a választott legényeknek megfelelni. …

Egy hatalmas római gályának a parancsnoka, egy szép délután megkérte emberei, hogy eresszék le az evezőiket, majd így szólt hozzájuk: – Uraim, van egy jó és egy rossz hírem. – A jóval fogom kezdeni. Ma estére, befutunk egy csodálatos kikötőbe, ahol mindenki kedvére pihenhet, ehet, ihat, három nap mulatozás és kikapcsolódás vár majd ránk. …

A tanító néni szünet után sorra kérdezgeti a gyerekeket a szünet közbeni élményekről. – Rendben, kezdje Pistike. – Mond szépen mit csináltál a szünetben? Pistike büszkén felelte: – Homokvárat építettem! – Ügyes vagy – felelte a tanító néni – akkor betűzd szépen: homok. – És te Tomika mit csináltál a szünetben? Tomika így válaszolt: – Én is homokvárat építettem Pistikével együtt. …

Az útelágazás az egy nagyon nehéz szó, kimondani is, hiszen volt arra példa, hogy valakinek beletörött a nyelve ebbe a kacifántos szóba. A baj azonban – szerintem – nem a kimondásával van, hanem sokkal inkább azzal a konkrét helyzettel, amikor útelágazáshoz érkezünk. Kimondani sokkal könnyebb, mint az adott helyzetben eldönteni: merre is menjek tovább?! …

Egyszer egy kedves ismerősöm beszélgetett egy nem annyira kedves ismerősével, egy középiskolából kirúgott tanuló kapcsán. A diák valami rossz fát tehetett a tűzre, ha a hírek nem csaltak, akkor nem is aprócska köteggel, és ahogy az lenni szokott, kivágták az intézményből. Az én kedves ismerősöm feltette a kérdést a nem annyira kedves ismerősének: – Tényleg kirúgtátok?! A válasz kimért volt és megfontolt: …

Ha rendeznénk egy műveltségi vetélkedőt, bizonyára a következő mondat (amit akár nagyanyáink is mondhattak volna nagyapáinknak) kevés megfejtőre akadna: „ Apjok, kapd már a bodont, aztán vidd  föl a hászira, de ha mán ott vagy,  hozz le egy szakajtó tikmonyt is, de szemeszöktéből ide ám.” Mert ugye, aki azon a tájon nőtt fel ahol ezek a szavak ismertek, azok esetleg még tudhatnák is, de valószínű, hogy már csak az idősek értik egy-egy elfeledett szónak a jelentését, mert a fiatalabbaknak esélye sem volt megtanulni. …

Ahogy mondani szokták, belém bújt és csiklandoz kegyetlenül a „kisördög”, habár nem támad hatalmas nevethetnékem, ha arra gondolok, hogyan intézett támadást a modern világ mindennek, ami szent, s hogyan emelte magasra mindazt, ami primitív és alpári. A szentnek sajnos a mai közeg nem kedvez, de a szentségtelennek annál inkább. Ha Istenből viccet csinálsz az nem jó Istennek, s ha Sátánból csinálsz viccet, akkor az egyedül csak a Sátánnak jó. …

Egyszer megtörtént, hogy a ravasz étteremvezetőt bíróság elé idézték, mert azt sejtették róla a vendégei, hogy lóhúst is tett a csirke kebab-ba. Meghallgatták a tanúkat, majd az étteremvezetőjét, majd az ítélethirdetés előtt a bíró tudni akarta, hogy milyen arányban keverte a lóhúst a csirkehússal. Ő eskü alatt azt vallotta, hogy csak fele-fele arányban, így felmentették a vád alól. …

Walt Whitman: Kapitányom, ó kapitányom! c. versének címe és kezdő sorai ismerősek lehetnek egy nagyszerű film nagyszerű jelenetéből. Akkor, amikor a Holt költők társaságában (Dead Poets Society) az új irodalomtanárnak el kell hagynia a bentlakásos fiúiskolát, még utoljára bemegy a terembe, ahol éppen az igazgató tartja diákjainak a száraz és unalmas órát. …

Első ránézésre véleményt mondani valakiről, fogalmazzunk úgy: nem igazán szép dolog. Nem mintha nem jöhetne be az első megérzésünk, vagy az első ránézésünk valakire, de saját személyes tapasztalatom szerint, érdemes mindenkinek adni egy második esélyt. Meg egy harmadikat, meg ki tudja még hányat, hogy igazán kiderüljön ki mennyit ér! …

Minden bizonyítási eljárásban az egyik legfontosabb a tettenérés kérdése, hiszen, annak, hogy valami szörnyűséget tettünk, ha vannak tanúi, ha rajtakaptak, ha pont az elkövetés pillanatában láttak, akkor menthetetlen vagyok. Akkor már nem nagyon számít az ártatlanság vélelme, hiszen „in flagrante delicto”, vagyis pont a bűncselekmény elkövetése közben értek tetten. …

Mindannyian hazudtunk már, magunknak vagy éppen másoknak. Van, akiben ez mélyebb nyomot hagyott, van, aki nehezen tudta önmagának megbocsátani. A legtöbb esetben az egyik hazugságból következik a másik, hiszen általában tudunk okot és magyarázatot adni arra, hogy miért is hazudtunk, s egyik hazugságból így esünk a másikba. Hogy van-e jogunk hazudni? …

Dopeman, Ganxsta, Eminem, Fankadeli és Jézus Krisztus. Érdekes lista, és talán az is érdekes, hogy mi az, ami őket összeköti, vagy egy rendszerben meri látni?! Olyan emberek szerepelnek ebben a felsorolásban akiknek, időnként, nagyon kemény a szövege. Sérti a fület, lehet a nyelvi kifejező eszköztár miatt, lehet, azért mert egy olyan szegletével szembesít az életnek, amiről tudni sem akarunk. …

„Hat hindosztáni férfiú buzgón tapogatott/Egy elefántot, mert olyat még sose láthatott,/Lévén, hogy szegény, mind a hat vak hindosztáni volt./ Az egyik tapogatja csak robosztus oldalát,/És máris mondja, vágja rá a bölcs szentenciát:/„Akár a fal, éppoly lapos az elefánt! Nahát!”/ Agyart érint a második, símát és hengerest,/és egy kissé bökőset is, hűvöset és hegyest./„Lándzsaszerű az elefánt”, állítja egyenest. …

Gyerekkorom egyik kedvenc és csodált illuzionistája David Copperfield volt, aki – akkori gondolkozásom szerint – képes volt azokra a lehetetlen dolgokra, amire senki más nem ezen a világon. Átmenni a kínai nagy falon, eltüntetni a szabadságszobrot, varázslatos módon mesélni miközben varázslatos dolgokat tesz a színpadon, gyermekkoromban teljesen le tudott nyűgözni ezekkel a varázslataival. …

Nehezen bírjuk a kritikát, azt mondják, ez tipikus emberi tulajdonság, mindenki ilyen. Nem szeretem, ha általánosítanak, de érzem benne azt az alapvető igazságot, ami sajnos tényleg általános: az ember utálja, ha a hibáival, vagy éppen a gyengeségeivel szembesítik. Így mindenkinek meg van az elterelő kis taktikája, van, aki a tökéletesség látszatába próbál kapaszkodni, és tényleg mindenre odafigyelve éli az életét, van, aki …

Mindig elfog valami furcsa érzés, akkor, amikor azt látom – főleg a TV-ben -, hogy bizonyos ügyekkel bizonyos emberek szimpatizálnak, és akár még az utcára is vonulnak emiatt. Tüntetések és ellentüntetések, szimpatizánsok és ellenszimpatizánsok, néha egészen komikus helyzetekben. Emlékszem, akkor, amikor szegény tibetieket utolérte a terror, a tibetiekkel szimpatizálók, mind a harmincketten utcára vonultak, kifejezve együttérzésüket, az ember érezte benne a nemes lelkűséget. …

Ma már senkit sem érdekel az igazi, hiszen nehéz ráakadni, meg drága is, meg nem is éri meg igazán, meg minek is az igazi, amikor beérhetjük olcsó hamisítványokkal. Ma már nem érdemes várni az igazi szerelemre, minek, amikor annál sokkal jobbat kapsz, ha megvolt, akkor pedig dobhatod és jöhet a következő! Ma már nem érdemes gyűjteni az igazira, mert biztos, hogy van egy olyan „madeinchina” termék, ami tized annyiból kijön, és azzal is menő lehetsz, és még marad pénzed másra is. …

Ha nem érted a jelentését, talán akkor is használtad már ezt a szót, hogy ámen. Olyan igazolás féle ez, ha valamire áment mondanak, akkor az igaz, vagy úgy van, helyes. Ezért is ezt tesszük az imádság végére, vagy a fontos dolgokat nyugtázhatjuk ezzel: ámen. Két esetben elfogadott az, ha valaki ezzel kezdi a mondókáját, mindkettő eset a szükségről szól. Vagyis, hogy mire van, vagy mire nincs az illetőnek szüksége. …

Nyuszika építkezik, de nincs létrája. Tudja viszont, hogy a rókának van és gondolja, kölcsönkéri. Ahogy megy a rókához, útközben azt gondolja, lehet, hogy nem is adja oda neki a létrát. Ahogy megy tovább, eszébe jut, hogy őt biztosan lenézi és utálja a róka, és biztos nem is adja oda neki a létrát. Még tovább megy és az is eszébe jut, hogy lehet, hogy a róka még be is fog neki szólni, hogy neki még létrája sincs. …

Elmondom még egyszer, csak figyelj, mert nem fogod tudni követni, olyan lesz, mint az egyszeregy csak kétszer! Szóval, itt van ez a Jézus, aki azt mondja, hogy van annál jobb meló is, mint egész nap egy dénárért robotolni, ami alig elég arra a kis kenyérre, amit megeszünk. …

Sötétben nehéz felismerni, hogy ki az, aki éppen feléd közelít, sötétben minden más, mint aminek lámpafénynél látszik. Sötétben a kisgyerekek a párnát hatalmas álommanónak látják, a szobában minden, ami fénynél határozott alakkal bír, sötétben része lesz a nagy sejtelemnek. Sötétben közelít Jézus Krisztus az övéi felé, olyan sötétben, amiben a túlélésre kevés az esély, s ebben a sötétben félő, hogy őt sem ismerik fel. …