Azért van abban valami megnyugtató, hogy majd, amikor az Úr Jézus visszajön az Ő dicsőségében és odaül dicsőségének a trónjára és mi mind odamegyünk elé, akkor nem aszerint leszünk szétválasztva, hogy narancslében fürödtünk a választásokkor vagy nem. Senkit sem fog érdekelni, hogy sírva fakadtunk-e azon, hogy az ellenzéki rendezvényről nem szűrődik már ki zaj. …

Ha valakiben netalán maradt volna kétség a tegnapi szüzeket illetően, akkor talán sikerül eloszlatni azt egy kis teológiai kiegészítéssel. Persze nemcsak szüzeknek! 🙂 Mert még azt hihetnénk, hogy a nagy menyegzői vacsorára a belépő megvásárolható! De nem így van, mert nincs is belépőjegy, hanem amikor a vőlegény kijön, akkor beviszi azokat, akik ott állnak sorba, és akiket Ő ismer. …

Még abban az időben járunk, amikor az MSZP-t MSZMP-nek hívták, amikor kóla helyett bambi csordogált az ereinkben, amikor a sötétítő függöny vasból volt, s amikor a nyugat messzebb volt tőlünk, mint azt szerettük volna. Egy négytagú család ül az autóban, utaznak, amikor is a helyi szervek, nagyon kedves rendőrök állítják meg őket: – Gratulálunk, önök a tízezredikek, akik áthaladnak ezen a csomóponton, ezért pénzjutalmat kapnak. …

Három kisördög, miután kijárták az iskolát, az alapképzés pár órás terepgyakorlata után végre elegendő mennyiségű időt tölthetnek el a Földön, válogatott módszerekkel befolyásolva az embereket. Miután letelik a gyakorlati idő, hazamennek a pokolba, és részletesen beszámolnak a Sátánnak mindarról, amit elvégeztek. …

Jézus tanítványaival félrevonul, hiszen kérdezni akarnak tőle valami borzasztó fontosat. Őket is érdekli, belülről feszíti a kérdés: Hogyan lesz végünk? Hogyan lesz ennek az egésznek vége? Mikor lesz vége? Milyen érdekes, hogy az ember, aki szakított magának a jó és rossz megkülönböztetésének isteni gyümölcséből, mégsem erre koncentrálva éli az életét. Kérdéseink és vizsgálódásunk végső pontja az a fa, amiről nem tudtunk szakítani. …

Ülök pokrócba csavarva, magas láz gyötör, fáj a fejem, s közben hidegrázásom van. Miközben meg lehetne sütni egy hamandeggset a homlokomon, én vacogok, didergek, úgy érzem, menten és menthetetlenül megfagyok. Kínomban nekiesek a netnek, keresem, hogy mi is ez a hidegrázás. Hamar kiderül, hogy nagyon régi és nagyon misztikus betegség, őseink hideglelésnek hítták, oszt vót abbúl ezer fajta, vagy még anná is több. …

Próbálok eltekinteni attól a kismillió közhelytől, amit az akarat témakörében a gugli feldob, beleértve korunk megmondó embereinek és „lélekbúvárautodidaktaguruinak” fájdalmasan lapos életmegközelítéseit. Kicsit mélyebbre ásva találtam rá egy Gandhi nevű figura egyik gondolatára, aki az akaratról a következőt mondta: „Az erő nem testi képességből fakad. Forrása a rendíthetetlen akarat.”. …

Egy forró és fülledt nyári napon egy nagyobb baráti társaság jött össze találkozni, enni, beszélgetni. A vendéglátó háziasszony nehezen vette rá magát az egészre, na de mit volt mit tenni, sürgött, főzött míg a férje és a kisfia a kertben rendezgették a bútorokat. …

Az úgy volt, hogy a francia idegenlégió baráti és ártatlan versengést hirdetett meg, a világ legjobb kommandós alakulatainak. A feladat az volt, kihasználva a hazai pálya, a sivatag adta előnyöket, hogy meg kellett keresni egy elveszett tevét az alaptábor 50km-es körzetében. Lehetett használni a technikát, a megfelelő „szupportot”, no és persze mindent, ami egy jól képzett, elit csapat szellemi és fizikai eszköztárában benne van. …