Árulkodó jel

Hetekkel ezelőtt a családom részt vett egy bábelőadáson, ahol Écsi Gyöngyi játszott a gyerekekkel, hol komoly, hol vicces köntösbe bújtatva mindazt a sok szépet és jót, amit ő a „nextoneplease” generációknak adni tud. Az eltűnt napot kellett nagyon bátor legényeknek megkeresni, s a legügyesebb kiválasztásához furfangos kérdésekre kellett a választott legényeknek megfelelni. …

Korábbi áhítatok

Beképzelgés

Egyszer megadatott nekem a csoda, hogy taníthattam egy vak diákot. Persze minden diákot egy csoda tanítani (persze néha az előtagok és jelek változnak mi-, ki-, hogyaza…), de őt különösen is az volt! Biztos a személyisége, vagy az, ami megszületett benne akkor, amikor a látása teljesen megszűnt lehetett az oka. Hiába én voltam a tanár és …

Hajlító-gyakorlat

Sokan azt gondolják, hogy hinni, csak egyenes gerinccel lehet. Nem kell hozzá nagy evangéliumi felfedezőkörút, hogy az emberfia sűrűn bólogasson erre az igazságra. Legalábbis akkor, amikor az embernek a lelki tartásáról, a becsületéről, az egyenességéről vagy éppen a Krisztust mindenben követő életéről van szó. Ugyanakkor ez már nem állja meg a helyét, ha az egyenes gerincet a gőggel, vagy egyfajta keresztyén büszkeséggel azonosítjuk. …

Mennyei diszkrimináció

A tanító néni szünet után sorra kérdezgeti a gyerekeket a szünet közbeni élményekről. – Rendben, kezdje Pistike. – Mond szépen mit csináltál a szünetben? Pistike büszkén felelte: – Homokvárat építettem! – Ügyes vagy – felelte a tanító néni – akkor betűzd szépen: homok. – És te Tomika mit csináltál a szünetben? Tomika így válaszolt: – Én is homokvárat építettem Pistikével együtt. …

18+

Történt egyszer, hogy olyat hallott, ami teljesen megdöbbentette. Mi több, egyenesen kiakasztotta, hiszen el sem tudta képzelni, hogy ilyen megeshet. Pláne vele! Mert mindenki gyarló és hibázik, de vannak, akik mégis kívül esnek ezen a körön. Így, hogy a hírt leellenőrizze, gyorsan vette a tintát és a papirost, s megírta kedves tanítványa szüleinek …

Útelágazás

Az útelágazás az egy nagyon nehéz szó, kimondani is, hiszen volt arra példa, hogy valakinek beletörött a nyelve ebbe a kacifántos szóba. A baj azonban – szerintem – nem a kimondásával van, hanem sokkal inkább azzal a konkrét helyzettel, amikor útelágazáshoz érkezünk. Kimondani sokkal könnyebb, mint az adott helyzetben eldönteni: merre is menjek tovább?! …

Ok-talan

Egyszer egy kedves ismerősöm beszélgetett egy nem annyira kedves ismerősével, egy középiskolából kirúgott tanuló kapcsán. A diák valami rossz fát tehetett a tűzre, ha a hírek nem csaltak, akkor nem is aprócska köteggel, és ahogy az lenni szokott, kivágták az intézményből. Az én kedves ismerősöm feltette a kérdést a nem annyira kedves ismerősének: – Tényleg kirúgtátok?! …

I.T.

Ha rendeznénk egy műveltségi vetélkedőt, bizonyára a következő mondat (amit akár nagyanyáink is mondhattak volna nagyapáinknak) kevés megfejtőre akadna: „ Apjok, kapd már a bodont, aztán vidd  föl a hászira, de ha mán ott vagy,  hozz le egy szakajtó tikmonyt is, de szemeszöktéből ide ám.” …

kisördög

Ahogy mondani szokták, belém bújt és csiklandoz kegyetlenül a „kisördög”, habár nem támad hatalmas nevethetnékem, ha arra gondolok, hogyan intézett támadást a modern világ mindennek, ami szent, s hogyan emelte magasra mindazt, ami primitív és alpári. A szentnek sajnos a mai közeg nem kedvez, de a szentségtelennek annál inkább. …

Fele-fele

Egyszer megtörtént, hogy a ravasz étteremvezetőt bíróság elé idézték, mert azt sejtették róla a vendégei, hogy lóhúst is tett a csirke kebab-ba. Meghallgatták a tanúkat, majd az étteremvezetőjét, majd az ítélethirdetés előtt a bíró tudni akarta, hogy milyen arányban keverte a lóhúst a csirkehússal. Ő eskü alatt azt vallotta, hogy csak fele-fele arányban, így felmentették a vád alól. …

Keresés