Valamikor réges-régen volt egy televíziós kabarészám (lehet, hogy a szavak többségét nem érted a mondat kezdetén, de az egy másik korszak, másik generációjának szórakozása volt) aminek az egyik nagy jelenete mély nyomot hagyott bennem. A férj és a feleség döbbenten ül egymás mellett a kanapén, miközben előttük egy idősebb néni tesz-vesz, takarít és pakolászik. …

Talán fel sem fogjuk, micsoda és mekkora érték, hogy van és lehet a kezünkben egy Szentírás, hogy Isten megosztja az Igéjét velünk. Ő nem egy néma Isten, nem olyan, mint a múlt vagy jelenkor bálványai, Ő az-az Isten, aki beszél hozzánk. Különösen is fontos számomra, hogy az Ő szava lassan mindenki számára elérhető, s akármilyen hihetetlen, de nem egy kis társadalmi elit kiváltsága csupán az, hogy olvassa azt, amit Ő mond. …

Régóta megy a vita, hogy most akkor bűn és bűn között van-e és lehet-e különbség? Kis bűnök, nagy bűnök, vétkek, vagy éppen főbűnök, amit a klasszikus teológia peccata capitalia-nak hív, ezek, mind-mind benne vannak a kalapban. Még gimiben megtanultuk, hogy a főbűn nem a kevélység vagy bujaság, ugye ezek is szerepelnek a klasszikus főbűnök között, hanem az Isten nélküli állapot. …

Tudom, hogy nehéz neked és azt kívánom: bárcsak könnyebb lenne. Azt hiszem, erre sem tanítottalak meg, de nem azért, mert nem akartalak, hanem mert én sem igazán tudom hogyan is kell. Nem tudom, hogyan kell szétválasztani az embert és mindazt, amit tesz. Nem tudom, hogyan lehetnék képes én is arra az egészen egyszerűnek tűnő dologra, hogy lássam csak az embert, olyannak és úgy, amilyennek az Isten megálmodta. …

Csak remélni merem, hogy a következő párbeszéd ismerős lesz mindenkinek, ez olyan „muszájtudni” kategória. Jelentés a keresett személyről, uram. Cincinatus több száz éve halott, történelmi alak, akit miután visszavonult a közéletből, az eke mellől hívtak vissza a szenátusba. Mint az közismert. // Közismert? Attól tartok, hogy maga gúnyolódik velem. Jöjjön közelebb. // Jaj, ne… a jelenést szórul szóra a Tudományos Cso… íaaajj! …

Na most ugye az van, hogy amikor a legnehezebb tolni a szekeret, amikor nagyon nem akar semmi sem összejönni, amikor úgy érzed, hogy mindenki összefogott ellened, nem igazán szeretünk befelé nézve okokat keresni. Mert mindig az a hülye, az a gonosz, az a hibás, akire gyorsan rá lehet mutatni, az országgal van a baj, ahol élünk, az emberekkel, akik minket vezetnek, a sors, no meg az Isten. …

Persze az üzenet nemcsak azoknak szól, akiknek az apja vagy az anyja pedagógus volt (esetleg tanár) és tanította, netán közösség előtt nevelte, hanem mindenkinek, akinek át kellett élnie, hogy pont azért szenved hátratételt, mert ő nemcsak általánosan valakinek a valakije, hanem ő pont annak az egy valakinek a valakije. Erre a legjobb példa a pedagógusgyerek, aki bekerül az apja vagy anyja órájára, netalán osztályába és míg az üntyürüpüntyürü gyerek már egy jól felírt névre is kettest kap …

Az egyik nagy evörgrín a filmek terén a Stallone főszereplésével készült Oscar, ami a jó útra térő gengszter életének paródiája, anélkül, hogy szpojlereznék. Az egyik aranyos jelenet az, amikor a gengszter napi egy új szót tanul meg, hogy művelt és első hallásra „bankáros” legyen. A filmben az egyik új szó az expeditíven (gyors, hatékony stb.) , úgyhogy legyünk mi is expeditívek és tanuljunk egy új fogalmat: konszumpció. …

Azt hiszem, elkötelezett keresztyénként kerülhetek olyan helyzetbe, ahol komoly dilemmát okoz a megbocsátás. Mert ugye nem felejtettem el a Mi Urunk tanítását az imádságról, amiben benne van, hogy az Isten éppen annyira bocsát meg nekünk a vétkek tekintetében, mint amennyire ezt mi is megtesszük a másik emberrel. És ez még nem a megbocsátás nagy tanítása, hanem csak a mindennapi imádságunk keretezése. …