A mai intés nemcsak papoknak szól, hanem mindenkinek, akinek fontos az Isten gondviselő szeretete. Az a gondviselő szeretet, amelyik a teljes ráhagyatkozásban mutatja meg igazi önmagát. Isten mindenkori népének tudnia és értenie kell, hogy élete végső nagy biztosítéka nem az, amit önmagának összegyűjt és elraktároz, hanem az a kegyelem, amelyik minden napra kirendeli azt, amiből élnünk kell. …

Az egyik nagy kedvencem az a sztori, amiben egy székely ember és a még székelyebb fia elmennek fát vágni az erdőbe. Vágják a fát, egyiket a másik után, s a székely egyre csak parancsolgat a fiának, hogy üssön nagyobbat, meg ne úgy fogja a baltát, meg ne sóhajtson akkorát, amikor odacsap. Na a fiú megunja, s egy óvatlan pillanatban aztán a balta fokával egy hatalmasat vág az apja hátára. …

A Trónok harca megasorozat egyik csöndes és szürke kis epizódjában, az egykor fényes és dicső múltú királynőt Cersei-t egy apácának látszó szürke alak gyötri folyamatosan azzal, hogy börtönében azt ismételgeti neki: Confess, confess, confess. Valld be, valld meg, ismerd be. Persze a királynő kemény csaj, a folytatás pedig önmagáért beszél, de nem szpojlerezek, tessék megnézni, talán 5. évad közepe. …

Egy fárasztó nap után leeresztve, a szokásosnál is alacsonyabb vérnyomással révedtem magam elé, s mivel még dolgoznom kellett volna, ezért elhatároztam, hogy kicsit felturbózom a 80/42-t. Faluhelyen ilyenkor kimennek kicsit erőlködni az udvarra, fát vágnak, bikát szelidítenek, mittudomén, nekem a jól bevált módszerem ennél azért egyszerűbb. Csak felmegyek a fészbúkra és pillanatok alatt 140/80-ra emelkedik a mérhető értékem, mert ennyi ostobaságot csak ott tudnak összehordani az emberek. …

Egyszer a falusi plébános megszólta a gyülekezetéhez tartozó hentest, hogy nem illik olyan nagy hangon tréfálkozni a papság dolgaival, meg talán mesélhetne más vicceket is, a papos-apácás felhozatalon kívül, mikor a cimborákkal iszik munka után. A hentes – csodák-csodájára – komolyan vette az intést, s letette a nagy esküt, hogy igyekszik ezután jóba foglalni magát, s külön figyel majd arra, hogy kevesebbet tréfálkozzon az egyház dolgaival. …

Szépen lassan sajnos megérem, hogy életem egyik legaktívabb szakaszának ikonjai sorra mennek el előttem, nem kis űrt hagyva ezzel maguk mögött és természetesen bennem. Színészek, zenészek, teológusok, és az én kis menekülő pályám – a főzés – nagy arcai, akik hatottak rám az emberségükkel és a szakmaiságukkal. Különösen is fáj Anthony Bourdain elvesztése, akinél jobb sült csirkét senki nem csinált, és aki őszintébben nem láttatta azt a világot, aminek ő is egyszerre szerelmese és betege volt. …

Az egész azzal kezdődik, hogy Isten utat enged magához. Nem zárja el magától az embert, azt az embert, aki elzárta magától az Istent. Igaz, hogy az Édenen kívül kell mindenkinek boldogulnia, de tehetjük ezt abban a tudatban: Isten teret készít a vele való találkozásra. „Ha valaki közületek áldozatot akar bemutatni az Úrnak…”, akkor arra van lehetősége. Az első lépés az Istené, aki meghív, aki a Kijelentés Sátrához vár, aki engedi, hogy gyere és magaddal hozd az árát a találkozásnak. …

Néhány hete megérkezett hozzánk is a Mikulás, volt is sírás-rívás. Mivel nekünk ilyen panelhez szocializálódott Mikulás jutott, nem este osont be hozzánk és töltötte fel a csizmákat, amit majd reggel vehettünk volna észre nagy csodálkozások közepette, hanem este vacsi előtt osont be. Na de hol, meg miért? …

Egyszer régen egy öregembernek a még öregebb szamara beleesett egy kiszáradt kútba. A kút mély, volt, a szamár pedig sokáig üvöltött, mire az öregember meghallotta fájdalmas panaszát. Amikor a kút széléhez ért, rögtön látta, hogy nem fogja tudni felszínre hozni a szamarát, meg hát minek is hozná, öreg és hasznavehetetlen jószág volt már. …