Mindig az a kép élt bennem az Egyházról (most nem megyek bele felekezeti csatározásokba, a Nagybetűs egyetlen Egyházra gondoltam), hogy a világ által feltett kérdésekre, egy bizonyos formában válaszolnia kell. Hiszen az Egyház nem önmagáért van, hanem azért, hogy megmutassa az embereknek az Istenhez visszavezető utat. Tehát, ha az emberek kérdeznek, gyötrődnek, dilemmáznak, akkor az Egyház, amelyik olvassa és érti Isten szavát és megvan az a lehetősége, hogy Isten elé vigyen dolgokat, talán képes választ adni a sok emberi „miért?”-re. …

Mindig azt hittem, hogy Krisztust követni feltétel nélkül lehet és szabad. Ő mindig, mindenkit, mindenhogyan vár, éppen ezért kell, hogy a „kegyelem trónusához” járuljunk! Nem tudom ki hitette ezt el velem, de ahogyan szépen lassan benőtt a fejem lágya, úgy jöttem rá, hogy a helyzet nem teljesen így van. Mert ami igaz, az igaz: Krisztust bárki követheti. De nem mindegy, hogyan is teszi ezt! …

Figyelem őket egy ideje, hiszen velük és értük dolgozom, meg nekem is van otthon hébe-hóba belőle kettő, s mindig megállapítom, hogy azok a drága és pici és aranyos és tündi-bündi csecsemők mekkora (ahogy nálunk mondták falun) nagy “lovakká” nőtték ki magukat. Nem sok minden maradt a “csikó” lét szertelen mindent megfigyelő és kutató szemléletéből, inkább befelé fordulnak, hirtelen megnőtt kezüket és lábukat dobálják, érdekes, mélyülő reszelős hangjukon felismerhetetlen gyorsasággal jönnek ki, számomra ismeretlen szavak. …

Általában nem azokkal a dolgokkal van a nagy bajunk, amiket mások nyíltan és határozottan elutasítanak, hanem azokkal, amiket jelzés nélkül megtűrnek. Mert ha valami olyasmit csinálsz, ami nagyon kiakasztja a közvetlen környezetedet, akkor biztosan szólnak, figyelmeztetnek, s talán ebből okulva legközelebb majd nem követed el ugyanazt a hibát. …

A tiszteletes a megbocsátásról prédikált a gyülekezetben, nagyon szemléletesen és nagyon mély átéléssel beszélt a téma fontosságáról. Amikor vége lett az igehirdetésének, megkérdezte a gyülekezetét, hogy ki az, aki ezek után hajlandó megbocsátani a haragosainak? A gyülekezet egy emberként emelte fel a kezét, könnycseppek gördültek végig az arcokon, s a tiszteletes is szíve mélyéről élhette át a csodát …

Nehéz műfaj ez a megintés dolog. A mai jogászok uralta világban és törvények irányított egyházban, nehéz jól érteni és még nehezebb jól megélni egy ilyen egyszerű evangéliumi útmutatást. Pedig milyen tisztának és logikusnak tűnik. Valaki vétkezik ellened, menj el hozzá, és négyszemközt beszéljétek meg. Aztán, persze ha nem megy a dolog, akkor jönnek sorban az egyre bővülő körök: először pár tanú, aztán majd az egész gyülekezet. …

A nagyok még emlékeznek rá, még akkor is, ha hazánkban nem volt jelentős hírértéke a sztorinak, de nemzetközi viszonylatban vezető történet volt Jessica McClure esete. Ő az a kislány, aki 1987 októberében, alig tizennyolc hónaposan játék közben beleesett egy nyolc méter mély kútba, és csak 58 órával később tudták a felszínre hozni. …

Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok c. művének ez az egy sora jól adja vissza az alapproblémát, ami a tanítványok Jézusnak feltett kérdésében rejlik. Igaz Lévay József a greatness-t rangnak, míg Szabó Lőrinc előkelőségnek fordítja, én megmaradtam az eredeti verziónál. Mert a tanítványok is arról beszélgetnek, hogy ki a nagyobb a mennyek országában?! Jézus középre állít egy kisgyermeket és válaszával újraértelmezi a tanítványi kérdést. …

„Miután így felelt: Az idegenektől – Jézus ezt mondta neki: Akkor tehát a fiak szabadok.” (26.) Meggyőződésem szerint ez a sztori nem a pénzről szól, hanem a tanítványok szabadságáról és benne különösen is Jézus és Péter kapcsolatáról. Mert ugye az egész azzal indul, hogy amikor Pétert sarokba szorítják a kérdéssel, hogy Jézus fizet-e adót, akkor […]