Talán ennek a rohanó, le- és megállni nem tudó világnak az a legnagyobb veszélye, hogy eltűnik a csend az életünkből. Néha úgy megkérdezném magamtól, meg a másiktól: Mikor élted át utoljára a csendet? Nem arra gondolok, hogy mikor voltál utoljára csendben, némultál el, fogtad vissza magad, hanem, hogy mikor tapasztaltad meg azt a csendet, amiben önmagadra és Istenre találhattál!? Hiszen a csend pont erre való!

Mielőtt idepattanna két-három geodéta és közölné velem, hogy nem is úgy van, előre bocsátom: nem a földmérők régi-új eszközén köszörülöm a klaviatúrám. Habár zseniális kis kütyü mind a nagyipari, mind az otthoni változat. Nekem a kedvencem a kis „lézerlövő”, amivel végre mindent egy magasságba tudok rendezni az adott síkban. Mielőtt értetlenkedsz, nem láttad még a polcaimat, amit próbáltam egy szintre tenni.

Nagy nehezen sikerült rávennem, hogy beújítson végre egy olyan operációs rendszert, amihez naprakész frissítések vannak, amit nem tud vírussal lefertőzni egyetlen tüsszentéssel. Persze az egész azzal kezdődött, hogy amikor bekapcsolta a gépet megkérdezte kérek-e teát, mert amíg betölt, addig simán megfőzi. Kértem, és kicsit hűlt is, mire a közel tíz éves doboz önmagára talált. Na aztán webre fel, új gép, új rendszer

Jézusi korban érzem magam. Nemcsak azért, mert lassan Krisztusi életkorral kell együtt élnem, hanem mert mindaz, amit tapasztalok, nagyon hasonlít erre a történetre. Én is vadállatokkal vagyok együtt, amikor kocsiban ülök, azt látom, egyre több van belőlük. Állatok. …

Nem tudom, hogy mi volt hamarabb, a kortünet vagy a népbetegség, de jelen gondolatmenet szempontjából talán mindegy is. Az azonban már nem mindegy, hogy amit tapasztalunk az „csak” tünet, vagy az maga a betegség. Anélkül, hogy kedves-rendes diagnoszták bőrébe képzelném magam, egyre inkább azt érzem, hogy mindaz, amit ma az emberi kapcsolatok szintjén tapasztalunk, az „csak” tünet. …

Már félek megkérdezni, hogy láttátok-e a „Rettegés fokát”, mert biztos vagyok benne, hogy lassan mindenki TV és filmmániásnak tart, pedig de! 🙂 Nem az Oscar jelölést is jegyző Martin Scorsese és Robert De Niro nevével fémjelzett thrillerre gondolok most, hanem a Cool TV-n futó „extrém akadályversenyre”, ahol celebek mérték össze erejüket, próbálva legyőzni néha undorukat és félelmüket, a fődíj 5 millió forintért, amit igyekeztek jó és nemes célra fordítani. …

Ma is movie, de kétlem, hogy láttad volna, és ne is nézd meg, csak akkor, ha szereted a zenés-táncos kamaszfilmeket. A Footloose (Gumiláb) c. film hozta meg Kevin Baconnek a várva várt sikert, amiben egy olyan fiatalt alakít, aki próbál – a szerelméért küzdve – dacolni a zenét és táncot betiltó vallásos közösséggel. Na, ez eddig nem izgalmas, de a következő – ebből táplálkozó – történet igen. …

Mindenkinek van egy nagyanyja, akinek azt a mondást tulajdonítják, hogy „Megbocsátok, csak nem felejtek”. Nekem is volt. Aztán, hogy mondott-e ilyet vagy már más nagymamák mítoszai testesültek meg benne és a rávaló emlékezésünkbe, azt magam sem tudom. Persze jobb is eszembe juthatna itt a járási bíróság folyosóján, miközben arra várok, hogy tanúként meghallgassanak …

Mindig, amikor – szerintem teljes joggal – háborgok a rendszer bizonyos feldolgozhatatlan elemei felett, valahonnan nagyon mélyről szokott beugrani őseim bölcsessége: Ez is kihalással fog majd begyógyulni. Isten gyakran alkalmazza ezt a passzív eutanáziás módszert, egyszerűen engedi azokat meghalni, akik nem tudnak, és nem akarnak egy általa megálmodott és kitalált rendszernek a részesei lenni. …