Barter

Kedves Drága Keresztyének! El nem múló szeretettel írok nektek, mert minden ostobaságotok ellenére még mindig mérhetetlenül szeretlek titeket, de ami sok, az most már tényleg sok. Kevés olyan dolog van, amit megbánok, de néha azt érzem, hogy az a szivárványos ígéret Noénak kicsit elhamarkodott volt. Azóta azt hiszitek, hogy mindent lehet, mindent engedek, és nem akadok ki azon, amit csináltok. Drágáim, akkor is, ha a papjaitok erről már nem olyan erővel prédikálnak, mint hajdanán, azért megsúgom, hogy rendszeresen kiakadok rajtatok, illetve azon, amit és ahogyan tesztek.

Korábbi áhítatok

Tartalmas élet

Furcsa ez a világ. Erre persze nem ma jöttem rá, de van megint egy friss élményem, ami kapcsán meg kell, hogy nyomjam a share gombot az életem virtuális felületein. Egyrészt beléptem abba a korba, hogy a fiamat sportorvoshoz kell vinnem, mert csak akkor kosarazhat meccseken is, ha igazolt játékos, ahhoz meg ugye kell a sportorvos. Sikerült két napot kiszakítanom az életemből és hol vele, hol a vizeletével, hol meg a papírjaival álltam sorba különböző ablakoknál, beolvadva én is a szürke beteg tömegbe, ahol mindenkit ugyanúgy …

rovás-írás

„Van egy fájdalmasan rossz dolog, amit láttam a nap alatt: a gazdája rovására őrizgetett gazdagság.” (12.) Vannak kellemetlen dolgok. Kavics a cipőben. Egy zümmögő poloska a lakásban. Nem működik a bűzzáró a zuhanyzóban és mint Lázárnak, már van mit a levegőbe engednie. De ezekbe nem halunk bele, nem okoz egészségkárosodást, lehet idegesít, lehet bosszant, de […]

Kicsi sárga

A minap odajött hozzám egy ismerős kisgyerek, nagy büszkén, mert ugye mindketten értjük a viccet, a következő találóskérdéssel: – Na papbácsi mi az, kicsi, sárga és nagyon veszélyes? Túl korán volt ahhoz, hogy bármilyen modern és evilági perverzió az eszembe jusson, meg nehezen is indult a reggel, amúgy sem vagyok valami kommunikatív a kora reggeli családi logisztika előtt, így úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna. …

boldogulás

„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van.” (9.) Érdemes ízlelgetni a magyar nyelv szépségeit, hiszen ez a „boldogul” olyan erővel ragadja meg a valóságot, amire nagyon-nagy szükségünk van. Mert azt mondja, hogy ha két ember összekapaszkodik, akkor nem pusztán arról van szó, hogy egy-egy életprojekt vagy feladat hatékonyabban végezhető el, hanem, hogy a […]

haszonkulcs

„Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.” (6.) Amikor az egyszerű férfiembernek szerelnie kellene gázt, vízt esetleg biciklit, akkor nagyon hasznos lenne egy kulcs, mondjuk francia, vagy csak olyan számú villás, ami nem egyel kisebb, mint amilyen pont neked kellene. De a haszonkulcs fogalma nem a szerelésről, hanem […]

áldozat-készség

„Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének.” (2.) Vannak a Szentírásnak olyan mondatai vagy olyan mondat együttesei, nevezzük csak az egyszerűség kedvéért szakaszoknak ezeket, amiket különböző szerepekből különböző módon lehet és kell olvasni és érteni. Mondjuk amikor azt mondja […]

Gourmet

A gourmet nem egy francia káromkodás, hanem annyit tesz és annyit jelent, hogy ínyenc. Most nem arra gondolok, aki képes Karancslapujtő egyetlen kocsmájában Szent Jakab kagylós pirítóst kérni, hanem arra az emberre, aki tényleg élvezi az ízeket és a zamatokat, aki képes elmerülni ezeknek egyszerű forgatagában. Kicsit zavarban vagyok, vagy abban kellene, hogy legyek, mert ugye a keresztyénség nem feltétlenül erről kell, hogy szóljon, hanem sokkal inkább a lemondásról, meg szenvedésről, meg nélkülözésről. …

oktalan

„Oktalan dolgokhoz fogok, hogy meglássam: jó-e az az embereknek, amit véghezvisznek az ég alatt egész életük során.” (3b.) Nem tudom te hogy vagy vele, de én gyűlölöm az értelmetlen dolgokat. Valahogy úgy vagyok bekötve, hogy sokszor nem az a legnagyobb teher számomra, ami történik, hanem az, ahogy történnek a dolgok. Igen tudom, hogy évente kétszer […]

Naivity

Irigylem a naiv embereket, mert ők tudnak valami, amit én nem. Tudnak egyszerű ártatlansággal rácsodálkozni a világra, nem feltételeznek rosszat, nem hiszik, hogy az, aki mögöttük lépdel ártó szándékkal megy utánuk. Naivnak lenni jó, mert nem gondolsz a dolgok mögé rosszat és aljasságot, mert azt hiszed, ha valami rosszat tesznek az emberek, az csak véletlen, nem ellened irányult, egyszerűen csak így alakult. …

Keresés