Ok-talan

Egyszer egy kedves ismerősöm beszélgetett egy nem annyira kedves ismerősével, egy középiskolából kirúgott tanuló kapcsán. A diák valami rossz fát tehetett a tűzre, ha a hírek nem csaltak, akkor nem is aprócska köteggel, és ahogy az lenni szokott, kivágták az intézményből. Az én kedves ismerősöm feltette a kérdést a nem annyira kedves ismerősének: – Tényleg kirúgtátok?! A válasz kimért volt és megfontolt: …

Korábbi áhítatok

I.T.

Ha rendeznénk egy műveltségi vetélkedőt, bizonyára a következő mondat (amit akár nagyanyáink is mondhattak volna nagyapáinknak) kevés megfejtőre akadna: „ Apjok, kapd már a bodont, aztán vidd  föl a hászira, de ha mán ott vagy,  hozz le egy szakajtó tikmonyt is, de szemeszöktéből ide ám.” Mert ugye, aki azon a tájon nőtt fel ahol ezek a szavak ismertek, azok esetleg még tudhatnák is, de valószínű, hogy már csak az idősek értik egy-egy elfeledett szónak a jelentését, mert a fiatalabbaknak esélye sem volt megtanulni. …

kisördög

Ahogy mondani szokták, belém bújt és csiklandoz kegyetlenül a „kisördög”, habár nem támad hatalmas nevethetnékem, ha arra gondolok, hogyan intézett támadást a modern világ mindennek, ami szent, s hogyan emelte magasra mindazt, ami primitív és alpári. A szentnek sajnos a mai közeg nem kedvez, de a szentségtelennek annál inkább. Ha Istenből viccet csinálsz az nem jó Istennek, s ha Sátánból csinálsz viccet, akkor az egyedül csak a Sátánnak jó. …

Fele-fele

Egyszer megtörtént, hogy a ravasz étteremvezetőt bíróság elé idézték, mert azt sejtették róla a vendégei, hogy lóhúst is tett a csirke kebab-ba. Meghallgatták a tanúkat, majd az étteremvezetőjét, majd az ítélethirdetés előtt a bíró tudni akarta, hogy milyen arányban keverte a lóhúst a csirkehússal. Ő eskü alatt azt vallotta, hogy csak fele-fele arányban, így felmentették a vád alól. …

Nézőpont

Walt Whitman: Kapitányom, ó kapitányom! c. versének címe és kezdő sorai ismerősek lehetnek egy nagyszerű film nagyszerű jelenetéből. Akkor, amikor a Holt költők társaságában (Dead Poets Society) az új irodalomtanárnak el kell hagynia a bentlakásos fiúiskolát, még utoljára bemegy a terembe, ahol éppen az igazgató tartja diákjainak a száraz és unalmas órát. …

Első ránézésre

Első ránézésre véleményt mondani valakiről, fogalmazzunk úgy: nem igazán szép dolog. Nem mintha nem jöhetne be az első megérzésünk, vagy az első ránézésünk valakire, de saját személyes tapasztalatom szerint, érdemes mindenkinek adni egy második esélyt. Meg egy harmadikat, meg ki tudja még hányat, hogy igazán kiderüljön ki mennyit ér! …

IN FLAGRANTE DELICTO

Minden bizonyítási eljárásban az egyik legfontosabb a tettenérés kérdése, hiszen, annak, hogy valami szörnyűséget tettünk, ha vannak tanúi, ha rajtakaptak, ha pont az elkövetés pillanatában láttak, akkor menthetetlen vagyok. Akkor már nem nagyon számít az ártatlanság vélelme, hiszen „in flagrante delicto”, vagyis pont a bűncselekmény elkövetése közben értek tetten. …

A hazugság lélektana

Mindannyian hazudtunk már, magunknak vagy éppen másoknak. Van, akiben ez mélyebb nyomot hagyott, van, aki nehezen tudta önmagának megbocsátani. A legtöbb esetben az egyik hazugságból következik a másik, hiszen általában tudunk okot és magyarázatot adni arra, hogy miért is hazudtunk, s egyik hazugságból így esünk a másikba. Hogy van-e jogunk hazudni? …

Illúzió

Gyerekkorom egyik kedvenc és csodált illuzionistája David Copperfield volt, aki – akkori gondolkozásom szerint – képes volt azokra a lehetetlen dolgokra, amire senki más nem ezen a világon. Átmenni a kínai nagy falon, eltüntetni a szabadságszobrot, varázslatos módon mesélni miközben varázslatos dolgokat tesz a színpadon, gyermekkoromban teljesen le tudott nyűgözni ezekkel a varázslataival. …

Szembesítés

Nehezen bírjuk a kritikát, azt mondják, ez tipikus emberi tulajdonság, mindenki ilyen. Nem szeretem, ha általánosítanak, de érzem benne azt az alapvető igazságot, ami sajnos tényleg általános: az ember utálja, ha a hibáival, vagy éppen a gyengeségeivel szembesítik. Így mindenkinek meg van az elterelő kis taktikája, van, aki a tökéletesség látszatába próbál kapaszkodni, és tényleg mindenre odafigyelve éli az életét, van, aki …

Keresés