Véralvadásgátló

Akkor, amikor a ma embere próbál visszanézni egy régi-régi történetre, legyen az egy forradalom, vagy egy lázadás, akkor sajnos el kell fogadni azt az egészen egyszerű tényt, hogy ha nem voltunk ott, vagyis nem voltunk szemtanúi az eseményeknek, akkor hinnünk kell azoknak,akik átélték, akik látták, akik ott voltak. Nem mintha nekünk nem lehetne meg a saját véleményünk az eseményekről, de mégis úgy illik, hogy meghalljuk azoknak szavát, akik talán közelebb voltak a történésekhez, mint mi. Albert Camus, a Nobel díjas író és filozófus, aki közelebbről élte meg ’56-ot, azt írta a magyar forradalomról: “Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.” Azt hiszem ennél mélyebben és szebben  nem is lehetne kifejezni nemcsak az akkori nyugati társadalom, hanem a mai magyar, s benne a mostani keresztyénség egyik legnagyobb szégyenét. Azt kell megállapítsuk, hogy sokminden alvad az emlékezetünkben. Sőt! Tudatosan engedjük, hogy alvadjon, hogy tompuljon, hogy fakuljon, mígnem szépen lassan kikopik mind az egyén, mind a közösség életéből a múlt egy-egy hatalmas cselekedete. Mindegy, hogy egyetemista tüntetés, mindegy, hogy szabadságharc, mindegy, hogy a nyugat előre megfontolt tétlensége, a szovjet invázió, vagy egy értelmetlen lázadás az Isten terve és szándéka ellen a Biblia lapjain, amit Isten természetfeletti haragja követ. Mindegy, csak fakuljon, csak merüljön feledésbe, mert a múlt mindig arra emlékeztet, ami velünk is megtörténhet, vagy amiben nekünk is tennünk kellene. Megoldás? A véralvadásgátló emlékezés, vagyis pontos megidézése mindannak, ami volt, hogy lüktető és életadó folyamként buzdítson minket: merjünk ne csak emlékezni, hanem tenni is önmagunkért.