Egyszer megtörtént, hogy a ravasz étteremvezetőt bíróság elé idézték, mert azt sejtették róla a vendégei, hogy lóhúst is tett a csirke kebab-ba. Meghallgatták a tanúkat, majd az étteremvezetőjét, majd az ítélethirdetés előtt a bíró tudni akarta, hogy milyen arányban keverte a lóhúst a csirkehússal. Ő eskü alatt azt vallotta, hogy csak fele-fele arányban, így felmentették a vád alól. …

Walt Whitman: Kapitányom, ó kapitányom! c. versének címe és kezdő sorai ismerősek lehetnek egy nagyszerű film nagyszerű jelenetéből. Akkor, amikor a Holt költők társaságában (Dead Poets Society) az új irodalomtanárnak el kell hagynia a bentlakásos fiúiskolát, még utoljára bemegy a terembe, ahol éppen az igazgató tartja diákjainak a száraz és unalmas órát. …

Első ránézésre véleményt mondani valakiről, fogalmazzunk úgy: nem igazán szép dolog. Nem mintha nem jöhetne be az első megérzésünk, vagy az első ránézésünk valakire, de saját személyes tapasztalatom szerint, érdemes mindenkinek adni egy második esélyt. Meg egy harmadikat, meg ki tudja még hányat, hogy igazán kiderüljön ki mennyit ér! …

Minden bizonyítási eljárásban az egyik legfontosabb a tettenérés kérdése, hiszen, annak, hogy valami szörnyűséget tettünk, ha vannak tanúi, ha rajtakaptak, ha pont az elkövetés pillanatában láttak, akkor menthetetlen vagyok. Akkor már nem nagyon számít az ártatlanság vélelme, hiszen „in flagrante delicto”, vagyis pont a bűncselekmény elkövetése közben értek tetten. …

Mindannyian hazudtunk már, magunknak vagy éppen másoknak. Van, akiben ez mélyebb nyomot hagyott, van, aki nehezen tudta önmagának megbocsátani. A legtöbb esetben az egyik hazugságból következik a másik, hiszen általában tudunk okot és magyarázatot adni arra, hogy miért is hazudtunk, s egyik hazugságból így esünk a másikba. Hogy van-e jogunk hazudni? …

Gyerekkorom egyik kedvenc és csodált illuzionistája David Copperfield volt, aki – akkori gondolkozásom szerint – képes volt azokra a lehetetlen dolgokra, amire senki más nem ezen a világon. Átmenni a kínai nagy falon, eltüntetni a szabadságszobrot, varázslatos módon mesélni miközben varázslatos dolgokat tesz a színpadon, gyermekkoromban teljesen le tudott nyűgözni ezekkel a varázslataival. …

Nehezen bírjuk a kritikát, azt mondják, ez tipikus emberi tulajdonság, mindenki ilyen. Nem szeretem, ha általánosítanak, de érzem benne azt az alapvető igazságot, ami sajnos tényleg általános: az ember utálja, ha a hibáival, vagy éppen a gyengeségeivel szembesítik. Így mindenkinek meg van az elterelő kis taktikája, van, aki a tökéletesség látszatába próbál kapaszkodni, és tényleg mindenre odafigyelve éli az életét, van, aki …

Mindig elfog valami furcsa érzés, akkor, amikor azt látom – főleg a TV-ben -, hogy bizonyos ügyekkel bizonyos emberek szimpatizálnak, és akár még az utcára is vonulnak emiatt. Tüntetések és ellentüntetések, szimpatizánsok és ellenszimpatizánsok, néha egészen komikus helyzetekben. Emlékszem, akkor, amikor szegény tibetieket utolérte a terror, a tibetiekkel szimpatizálók, mind a harmincketten utcára vonultak, kifejezve együttérzésüket, az ember érezte benne a nemes lelkűséget. …

Ma már senkit sem érdekel az igazi, hiszen nehéz ráakadni, meg drága is, meg nem is éri meg igazán, meg minek is az igazi, amikor beérhetjük olcsó hamisítványokkal. Ma már nem érdemes várni az igazi szerelemre, minek, amikor annál sokkal jobbat kapsz, ha megvolt, akkor pedig dobhatod és jöhet a következő! Ma már nem érdemes gyűjteni az igazira, mert biztos, hogy van egy olyan „madeinchina” termék, ami tized annyiból kijön, és azzal is menő lehetsz, és még marad pénzed másra is. …