Egyszer régen egy öregembernek a még öregebb szamara beleesett egy kiszáradt kútba. A kút mély, volt, a szamár pedig sokáig üvöltött, mire az öregember meghallotta fájdalmas panaszát. Amikor a kút széléhez ért, rögtön látta, hogy nem fogja tudni felszínre hozni a szamarát, meg hát minek is hozná, öreg és hasznavehetetlen jószág volt már. …

Mivel nekem csakis és kizárólag olyan szőke ismerőseim vannak, akik intelligensek és elragadóak (vagy csak festik magukat 🙂 ) így nem nagyon értem a szőkés viccek alapját, de most igemagyarázatként mégis beemelek egyet. Egy szőke beül a new yorki csúcsban a parkoló taxiba, majd közli a címet és azt is hozzá teszi, hogy nagyon sietni kellene. …

Nézem a dobozt, műveltségi vetélkedő, valami kedves-rendes, egy gyerekes, két feleséges, három diplomás közgazdász, aki büszke arra, ami. Igyekszik minden neki feltett kérdést azzal a nyugalommal tisztázni, hogy gyorsan odatol egy-két fölényes poént, mintha menne ez neki kisujjból. Aztán jön az első bibliai kérdés: Ki volt Mózes felesége? A négy lehetséges válasz: Debóra, Zsebóra, Cippóra, Zippóra. …

Sokat köszönhetek azoknak az embereknek, akiket életem legnehezebb szakaszában körülöttem álltak, vagy éppen feküdtek (ezt még ne értelmezd, mert megárthat, főleg nekem 🙂 ), keltek, ettek, tanultak vagy éppen csak elvoltak, mint a befőtt. Gimnáziumi első évemben a 42-s szoba és lakói jelentették a családot, akik közül azóta is van, akit barátomnak tudhatok, s mindenkit valahol mélyen eleven emlékként őrzök. …

Van egy furcsa rémálmom, ami igazán rémessé és valóságossá 2004-ben vált, amikor is a magyar mozik a műsorukra tűzték az „50 első randi” c. filmet. Persze nem azért, mert megint a balfék Adam Sandler került a vászonra, már megtanultam megbocsátani a létezését, hanem sokkal inkább azért, amit – az amúgy kivételesen bűbájosra sikerült film – megmutat. …

A következő sorok alkalmasak a figyelem és a nyugalom megzavarására, különösen is magyar szakos pedagógusok és esetleges irodalmi műkedvelők között.  Most jön a „bezzeg az én időmben” szöveg, mert amikor én még magyar órákra jártam, akkor nem léteztek a tudománynak olyan csodálatos gyöngyszemei, mint a „Kötelezők röviden”, amik ugye jelentős terhet vesznek le az ember és különösen is a diák válláról. …

Majdnem mindig ugyanabba a falba ütközünk, akkor, amikor próbálunk felidézni valamit, amit a múltban mondtunk, vagy hallottunk. Mert, ugye nem minden beszélgetésről készítünk jegyzőkönyvet, feljegyzést vagy esetleg hangfelvételt. Aztán elhangzik egy kicsit másvalami, mert valaki mondja, csak amikor idézünk és felidézünk, akkor már nemcsak egy szöveg kel újra életre, hanem mindaz, ami közben bennem történt, meg ahogyan értettem, meg ahogyan esett. …

„Móricka csalódottan jön haza az első tanítási napról, alig lehet hallani a szavát, nem éhes, nem szomjas, csak duzzog csöndben a szobája sarkában. Édesanyja hiába próbálja szóra bírni, majd amikor megjön az apuka is, a fiú végre megszólal. – Apa, te aztán jól átvertél engem! – Na de hát miért kisfiam – kérdezi megdöbbenve az öreg Móric a fiát. – Csak azért, feleli a fiú, mert te azt mondtad, hogy az iskola szuper lesz, meg, hogy az első osztályba lesz a helyem. …

Kierkegaard dán filozófus mesélt egy történetet egy furcsa betörésről, amikor is a betörők kinéztek maguknak egy nagyon puccos ékszerüzletet, ahol miután betörtek nem vittek el semmit, de egy nagyon furcsa dolgot azért csináltak. Mindennek összecserélték az árcímkéjét, majd óvatosan visszazártak mindent és mintha mi sem történt volna, távoztak. …