Sokat köszönhetek azoknak az embereknek, akiket életem legnehezebb szakaszában körülöttem álltak, vagy éppen feküdtek (ezt még ne értelmezd, mert megárthat, főleg nekem 🙂 ), keltek, ettek, tanultak vagy éppen csak elvoltak, mint a befőtt. Gimnáziumi első évemben a 42-s szoba és lakói jelentették a családot, akik közül azóta is van, akit barátomnak tudhatok, s mindenkit valahol mélyen eleven emlékként őrzök. …

Van egy furcsa rémálmom, ami igazán rémessé és valóságossá 2004-ben vált, amikor is a magyar mozik a műsorukra tűzték az „50 első randi” c. filmet. Persze nem azért, mert megint a balfék Adam Sandler került a vászonra, már megtanultam megbocsátani a létezését, hanem sokkal inkább azért, amit – az amúgy kivételesen bűbájosra sikerült film – megmutat. …

A következő sorok alkalmasak a figyelem és a nyugalom megzavarására, különösen is magyar szakos pedagógusok és esetleges irodalmi műkedvelők között.  Most jön a „bezzeg az én időmben” szöveg, mert amikor én még magyar órákra jártam, akkor nem léteztek a tudománynak olyan csodálatos gyöngyszemei, mint a „Kötelezők röviden”, amik ugye jelentős terhet vesznek le az ember és különösen is a diák válláról. …

Majdnem mindig ugyanabba a falba ütközünk, akkor, amikor próbálunk felidézni valamit, amit a múltban mondtunk, vagy hallottunk. Mert, ugye nem minden beszélgetésről készítünk jegyzőkönyvet, feljegyzést vagy esetleg hangfelvételt. Aztán elhangzik egy kicsit másvalami, mert valaki mondja, csak amikor idézünk és felidézünk, akkor már nemcsak egy szöveg kel újra életre, hanem mindaz, ami közben bennem történt, meg ahogyan értettem, meg ahogyan esett. …

„Móricka csalódottan jön haza az első tanítási napról, alig lehet hallani a szavát, nem éhes, nem szomjas, csak duzzog csöndben a szobája sarkában. Édesanyja hiába próbálja szóra bírni, majd amikor megjön az apuka is, a fiú végre megszólal. – Apa, te aztán jól átvertél engem! – Na de hát miért kisfiam – kérdezi megdöbbenve az öreg Móric a fiát. – Csak azért, feleli a fiú, mert te azt mondtad, hogy az iskola szuper lesz, meg, hogy az első osztályba lesz a helyem. …

Kierkegaard dán filozófus mesélt egy történetet egy furcsa betörésről, amikor is a betörők kinéztek maguknak egy nagyon puccos ékszerüzletet, ahol miután betörtek nem vittek el semmit, de egy nagyon furcsa dolgot azért csináltak. Mindennek összecserélték az árcímkéjét, majd óvatosan visszazártak mindent és mintha mi sem történt volna, távoztak. …

Kezdődik a műsor, csinos asszisztensek, tűznyelvek kétoldalt, majd füst gomolyog fel a háttérből, s a füstből előlép egy maszkos férfi, aki most a tisztelt nagyérdemű előtt leleplezi mágus társai trükkjeit és illúzióit. …

Van bennünk, emberekben valamiféle mélyről jövő vágy, valamiféle ősi hajlandóság arra, hogy ne csak botorkáljunk egyedül a sötétben, hanem kövessünk valakit, aki előttünk megy, akire felnézhetünk, aki követendő példa lehet a számunkra. Ezért fontosak az apák és az anyák, vagy a nagyszülők, mert rájuk felnézve lehetne megtanulni, hogy mit jelentenek azok az ősi szerepek, amik nélkül nem működik egyetlen egy társadalom sem. …

Akkor, amikor a történelem színpadán megrázó drámák, hatalmas tragédiák vagy éppen szívderítő komédiák zajlanak, valahol a nagy események előterében, alig észrevehetően ott vannak az oda nem illő, egészen pitiáner figurák és alakok. Egy barátom mesélte el, hogy akkor, amikor a környékbeli folyók nekiindultak pusztító körútjukra, elsöpörve otthonokat, megsemmisítve álmokat, s ezrek lapátoltak, zsákoltak s próbálták menteni a menthetőt, akkor ő szemtanúja volt egy ilyen pitiáner figura megjelenésének. …