„Simon anyósa lázasan feküdt, és azonnal szóltak felőle Jézusnak” (13.)
Tudjátok úgy van ez, mint amikor a kicsi, elsős, általános iskolás kisfiú szomorúan hazaér az iskolai tanítás után. Édesanyja unszolja, faggatja, hogy mi is az oka az ő fene nagy szomorúságának, míg végre a gyerek kiböki, hogy csúfolják az osztálytársai. Édesanyja tovább faggatja, végül a gyerek azt is elmondja, hogy senki sem a nevén szólítja, hanem mindenki Rambónak hívja. – Nyugodj meg drágaságom – mondja neki édesanyja – majd holnap bemegyek és megbeszélem ezt az Igazgató nénivel. A kisfiú erre hirtelen felugrik, félrelöki édesanyját s miközben fekete festékkel csíkot rajzol az arcára csak ennyit hörög maga elé: – Nem anya! Ez az én harcom! 🙂 🙂 🙂 Rengeteg ilyen kisrambó rohangál szerte a világban, aki majd egyedül megoldja, mert az ő harca, mert neki nem kell segítség. Krisztus tanítványaiként az egyik legfontosabb dolgunk megérteni, hogy lehet egyéni feladatunk és küzdelmünk, de mégsem kell, hogy egyedül legyünk benne. Hiszen Jézus Krisztus mindig kereshető és mindig megtalálható. Nincs olyan probléma, nincs olyan eset, nincs olyan küzdelem és harc, amit ne lehetne vele megosztani, s amiben ne lehetne tanácsát, erejét vagy segítségét kérni. Péter anyósa lázas és azonnal szólnak felőle Jézusnak. Ilyen egyszerű. Azonnal szólni. Amikor még csak láz, amikor még csak szívünk szerint rálegyintenénk, amikor még egyedül is meg tudnánk oldani. Nem szabad. Menni kell, szólni kell, még időben. Nyugodtan és bátran mond el Jézusnak és kérd a segítségét, legyen szó bármiről is az életedben vagy a mások életében!
