„Olyanok, mint a szél sodorta, víz nélkül való fellegek, mint az ősz végi gyümölcstelen fák, amelyek gyökerestül kiszakítva kétszer halnak meg; mint a tenger megvadult hullámai, amelyek saját szégyenüket tajtékozzák, bolygó csillagok, akikre az örök sötétség homálya vár.” (12b-13.)
Nem Richard Wagner operájáról lesz szó, habár a téma komorsága szinte egyértelműen jelölné ki a Wagner-i dallamvilág minden érzékszervünknek fájó hallgathatatlanságát. Ki más írhatna dallamot arra a témára, hogy mennyire gusztustalan és veszélyes, ha az Isten lelki népében a Szentlelket nélkülöző testi emberek helyet és pozíciót kapnak?! Mennyire visszás az, amikor az akinek példát kellene mutatnia, vagy legalább tanúbizonyságát kellene adnia a benne lakozó Léleknek, az – mivel erre nem képes – csak saját tetteinek szégyenével szembesül, amit újra és újra visszadob az élet. A bolygó hollandi egy tengeri mítosz, aminek – függetlenül attól, hogy melyik hagyományanyagot tekintjük a kiindulópontnak – a lényege, az Isten ellen lázadó hajóskapitány örök hajózásra van ítélve a tengeren, egészen az utolsó ítéletig. Júdás így beszél azokról az emberekről, akik Isten népében nem szolgálni és nem lábat mosva vezetni akarnak, hanem csak ugródeszkának használják a szentek közösségét, a maguk szentségtelen módján. Ez a fajta bolyongás nem olyan tétova és nem olyan össze-vissza, mint a tengeren hánykolódó hajó, hanem ez a bolyongás olyan, mint amit a bolygók csinálnak: kötött pályán haladnak folyamatosan. Júdás erre figyelmeztet, hogy ezek az emberek nem össze-vissza tévelyegnek, hanem ennek a tévelygésnek van pályája, van íve, tervezhető, belátható és éppen ezért lehet és kell Isten népének ezzel foglalkoznia. Pontosan látszik kicsinyke egyházunkban ez az ív és ez a pálya. A kis paráznaságból előbb-utóbb nagy lesz, a kis hatalomvágy hatalmasra duzzad, a kis sikkasztás a végén visszafizethetetlen összeggé válik és csak az a kérdés, hogy mi ehhez asszisztálunk vagy azt tesszük, amit Isten népének kell: „Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre.” (20-21.)
