Nem vagy egyedül

Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az.” (4.)

A boldog házasság titka, ha bizonyos szokásaidon változtatsz, csak a békesség és a földöntúli örömök kedvéért. Talán az egyik legfontosabb, ha leszoksz a Bajnokok Ligája közvetítésekről csak azért, hogy helyette olyan léleképítő sorozatokat nézhess, mint a Vészhelyzet, vagy a Született feleségek, de talán az a legjobb, ha miközben ezeket nézed, vasalsz is egy sort, és néha megkavarod a másnapi ebédet. Ha mindezek a „furcsa” szokások nem is kerülnek bele a napi rutinodba, azért az említett sorozatokat ajánlanám (egy kis Jóbarátok, Doktor House, vagy Hazudj ha tudsz még jöhet mellé), mivel tele vannak hihetetlen jellemrajzokkal, s tökéletes tükröt tartanak korunk lelki népbetegségei elé. Az egyik epizód megragadt bennem (még szép, hogy Született feleségek), talán a második évad vége felé volt, „Nem vagy egyedül” címmel. A záró narrátor szövege ez volt: Megrázó pillanat mindannyiunknak. A pillanat, amikor rájövünk, hogy egyedül vagyunk ebben a világban. A család, amit magától értetődőnek tartunk, egy nap hátat fordíthat nekünk. A férj, akiben fenntartás nélkül bízunk, megcsalhat minket. A lány, akit szívből szeretünk, talán sosem tér vissza hozzánk. És akkor a végén ott állunk egy szál magunk.” Talán az egyik legkeményebb dolog azt hinni és érezni, hogy egyedül vagyunk, nem segít senki, magányosan élünk magányos emberek társaságában. Ha van valami, ami lesújtó, akkor az a tehetetlenségnek ez a fajta érzése, amikor tényleg teljesen egyedül maradunk. Megfeszítve küzdünk, de nem értékeli senki, szeretünk, de nincs, aki viszonozza, egyedül a legrosszabb lenni ezen a világon. Isten ezt nem így találta ki, és nem is engedi, hogy ez megtörténjen. Miközben te fáradsz, emelsz, küzdesz, szeretsz, szenvedsz és azt érzed teljesen egyedül, teljesen hiába, kérlek emeld föl a tekinteted, nézz ki a partra, és rá fogsz jönni: nem vagy egyedül. Mert meglátod majd a felkelő hajnali nap fényénél, hogy a mi győztes Messiásunk ott áll a parton, és végig figyelt téged, hogy majd amikor hozzá sietsz rácsodálkozz arra, hogy Ő már mindent elkészített.

Korábbi áhítatok