Végtelen

Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.” (30.)

Néhány éve olvastam, hogy egy UARS nevű közel 6,5 tonnás műhold visszazuhan a Földre, amiből valószínű, hogy közel húsz kisebb-nagyobb darab majd túléli a légkörbe való belépést. A tudósok megnyugtattak mindenkit: annak az esélye, hogy bárkinek is a fejére esik egy darab 1:3200 !!! Nem nyugodtam meg, egy kicsit sem, még akkor sem, ha valahol a tenger fölé várták a több tonnás űrszemét megérkezését. Sőt, az sem nyugtatna meg, ha még ennél is jobb esélyekkel indulnánk egy több éve nem használt űrszonda „fejreesős” visszaérkezésének. Azt persze be kell, hogy valljam, fel sem fogom, hogy mit jelent ténylegesen az, hogy az esély 1:3200, hiszen az életünk normális fenntartásának esélyei ennél sokkal rosszabbak. Azt hiszem, ez a világ engem is teljesen elrontott, annyira beszűkített, hogy egyre gyanúsabb minden, ami kívül esik az általunk tapasztalható és megélhető valóságból. Sokan éppen ezért nem tudnak mit kezdeni mindazzal, ami nagyobb nálunk, ami hatalmas, ami több, ami végtelen. Ha pedig valaki eljut addig, hogy van felettünk egy Isten, akinek ereje, hatalma éppen olyan, mint ő maga, vagyis végtelen, annak még egy-két információval meg kell küzdeni. Mert ez a végtelen hatalom és erő felénk egyértelműen a végtelen szeretetben nyilvánul meg. Akinek pedig eddig emészthető a történet, annak még meg kell látni, hogy mindezek a dolgok Jézus Krisztusban váltak valóra, a kereszten, majd a nyitott sírban és azért, de csakis azért, mert az Isten szeret minket. És aki mindezekkel képes megbirkózni, ezt befogadni és megérteni, annak az utolsó jó hír az, hogy még rengeteg dolog van, ami az Isten végtelen szeretetét bizonyítja, amik le sincsenek írva abban a könyvben, de ha figyelünk, akkor az életünk eseményeiben megtalálhatjuk a hiányzó részeket. Annak az esélye, hogy ez nem így van, szinte minimális, számokkal le sem tudom írni…

Korábbi áhítatok