„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.” (18.)
Azt hiszem, az a legbetegebb élethelyzet, amikor a szavaink és a tetteink nem képesek összhangba kerülni egymással. Most tekintsünk el attól az apróságtól, hogy ez vajon tudatos, vagy csak így sikerül, maradjunk az alaphelyzetnél. Azt mondom szeretlek, mert talán így is érzem, de mindazzal, amit teszek, pont nem ezt a sztorit támasztom alá. Sok ilyen élettörténetet látok magam körül, amikor valaki csak a szavaival tud vagy akar szeretni, miközben az semmire sem elég. Persze biztos, hogy egy darabig működik: én sokszor elmondom, hogy szeretlek, te meg elhiszed. Egészen addig, míg a tetteim ellene nem mennek annak, amit mondok. Pedig annyira egyértelmű és annyira nyilvánvaló, ahogyan János evangélista leírja, újra és újra, hogyan kell és hogyan lehet szeretni. Nem szavakkal, nem nyelvvel, nem ismételgetéssel, nem nap, mint nap elmondva, hanem csakis és kizárólag tettekkel. Ha teszed, akkor aztán beszélhetsz is róla, ha csinálod, akkor a szavaidnak is lesz hatása. Ha jól tévedek, akkor a zseniális C.S.Lewis írja a Csűrcsavar leveleiben (zseniális keresztyén érvelés és látás a „másik oldalról” megközelítve) a főördög egyik kis monológjában, hogy az Isten szeretetét felismerő embert passzivitásban kell hagyni. Írjon könyvet a szeretetről, elmélkedjen róla, csak nehogy aktív tettekre szánja rá magát. Lewisnak igaza van! Amikor a szeretetünk megmarad a puszta szavak szintjén és nem lesznek belőle tettek, ott sajnos tényleg mindig az ördög győz. Ezért sohase szóval szeressetek!
