„És kijött egy másik ló, egy tűzvörös, és a rajta ülőnek megadatott, hogy elvegye a békességet a földről, sőt hogy öldössék egymást az emberek; és nagy kard adatott neki.” (4.)
Egyszer hallottam valamelyik szeretetszolgálat fő-fő-főképviselőjét, aki éppen észak-koreai látogatását ecsetelte. Mármint nem valami fertőzést gyógyítgatott, hanem élménybeszámolót tartott az őrületről. Mert – ahogy elmondta – a szervezett őrület a legizgalmasabb és egyben a legfélelmetesebb is. Az emberek szegénységben élnek, minden autó a hadseregé, párat kivéve, minden kódolt, vagy minden állami, irányított tv- és rádióadások. Ha belépsz az országba, kapsz magad mellé egy-két katonát, aki mindenhová elkísér, veled is alszik, nem engedik, hogy érintkezz a civil lakossággal. A híradóban összevágják a világ összes szörnyűségét és háborúját, leadják, majd a vezér elmondja üzenetét, amelyben nyugtázza, hogy bezzeg az országban béke van. Így mindenki azt hiszi, hogy a világ a totális háborúban ég, de legalább náluk béke van. Sokan élünk így, ilyen boldog és irányított őrületben, amelyben azt hisszük, hogy nálunk béke van, nem lesz harc vagy háború, s talán mi megúszhatjuk. Lehet, hogy nem atomfegyverek robaja és nem puskapor szaga lengi körül a mi háborúságainkat, de éppen itt az ideje felébredni, s meglátni, hogy a világban az örök háború és harc lelkülete akkor is ott van, ha mi arról nem veszünk tudomást. Ahol fiú az apa ellen, vagy feleség a férj ellen, vagy férj a feleség ellen, vagy testvérek egymás ellen élnek, léteznek, s vívják könyörtelen csatáikat. A megoldás nem a fegyverszünet, hanem a teljes kapituláció! Persze nem a másik, hanem Krisztus keresztje előtt.
