„Semmiben sem tértek el attól, amit a király parancsolt a papoknak és a lévitáknak, még a kincsek dolgában sem.” (15.)
Most nem mondod! Ez azért durva. Milyen világot élünk akkor, amikor az utódok elvtelenül követik mindenben az elődök utasításait. Na jó, még az, hogy a papok dolgában minden úgy van, ahogyan azt korábban elrendelték, talán megemészthető, hiszen a vallás dolgai, meg a templom dolgai talán nem változnak olyan gyors tempóban. Na de a pénzügyek?! Abban aztán micsoda felelőtlenség pontosan úgy eljárni, ahogyan azt ránk hagyták. Mert a pénzügyeink és a hozzá kapcsolódó fogalmak napról-napra változnak. Éppen ezért nem helyes dolog mindenfajta átgondolás nélkül alkalmazkodni a régi parancshoz, érdemes lenne felülvizsgálni, legalább ezt az egy kérdést. Na, kb. így vízionáltam magam elé a Salamon korabeli fogadtatását ennek a furcsa „hatalomátvételnek”. Salamon mindent úgy tesz, úgy kér, ahogyan azt korábban meghagyták neki és nekik, és – emeli ki a Szentírás – még a kincsek dolgában sem térnek el a vállalt dolgoktól. Pedig, Isten népének a pénzkérdés folyamatos kihívása és kísértése a mindennapok valóságának. Miből élünk, honnan kapjuk, mire költjük, meddig elég?! Megkísért a gondolat, hogy felülvizsgáljuk mindazt, amit ránk hagytak az ősök, s kicsit ügyeskedjünk, csúsztassunk ide-oda, biztosítsuk be magunkat legalább a kincsek terén. Azt hiszem, amíg ezen a ponton nap, mint nap elvérzünk, addig esélyünk sincs arra, hogy szintet lépjünk, s olyan kérdésekben is bizonyíthassuk a hűségünket, mint az igehirdetések minősége, vagy az életünk másokat Krisztushoz vonzó valósága. Nem érdemes pénzügyeskedni, hanem tartani kell magunkat ahhoz, amit megmondtak a régiek: „Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.”
