„Most tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tetőled van; mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tetőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem.” (7-8.)
A focista érettségizik. (Jaj, félre ne értsétek, ez csak egy vicc, nem igazi történet! 🙂 ) Elég gyengén áll magyarból, egyre nehezebben birkózik meg a neki feltett kérdésekkel, végül teljesen befordul, és mindenre ugyanazt a választ adja. – Mi Gárdonyi Géza egyik legismertebb történelmi regényének a címe? – Passz! – érkezik a felelet. – Ki a főszereplője Jókai Mór: Az Aranyember c. regényének? – Passz! – feleli rá kedvetlenül a focista. Egyre cikibb a helyzet, megbuktatni nem szeretnék, hirtelen a zseniális magyar tanár kitalálja az ideális mentő kérdést. – Na, fiam, ha erre tudja a választ elégségessel átengedjük. – Hogyan hívják Eduard Báz: A csodacsapat c. híres regényében azt, amikor az egyik játékos odagurítja a másik játékosnak a labdát? – Sajnos nem tudom – érkezik a felelet. Durva. Na, nem a focista érettségije, hanem az, ahogyan a szavakkal, ez esetben a „beszédekkel” bánunk. Passzolni a sportban azt jelenti, hogy átadni valakinek a labdát, nemcsak úgy elrúgni a világba, hanem a társnak odajuttatni. Vagyis benne van, hogy a labda meg is érkezik a másikhoz. A passz nem lemondás, nem eldobás vagy elrúgás, hanem célzott és pontos továbbítás és továbbadás. Jézus Krisztus nekünk passzolja azokat a beszédeket, amiket az Atya is neki passzolt. Átadja, tudatosan és célzottan! Nemcsak elmondja, hanem átadja, így lesz fontos nemcsak a kimondás, hanem a meghallás is. Hiszen pontosan azért adja át, azért passzolja hozzánk, hogy mi továbbpasszoljuk. Célzottan és tudatosan, megértve és továbbmondva a másik ember felé. Ez az igazi átadás, és ezt nem lehet és nem szabad lemondóan, céltalanul, mintha meg sem hallottuk volna csak úgy, a semmibe továbbpasszolni. Egyrészt mert az nem passz, másrészt nem is azért kaptuk ezt az átadást.
