Naív vagyok. De nagyon. Mindig a jót feltételezem, mindenkiről. Nem tudom, hogy hol rontottak el, mikor kaptam sokkot, talán csak annyi tart életben, hogy igyekszem komolyan venni Megváltónk szavát, s a galambok szelídsége mellé egy kis kígyós ravaszság is társul. De rengetegszer megszívtam már, mert a jót feltételeztem. Aztán amikor már fájt, komolyan elkezdtem keresni magamban az ősokot, hogy miért pont egyből a jót, és miért válogatás nélkül mindenkiről?! …

Te valahol a nézőtéren, talán a dühöngő jutott neked, ahol aztán ezerrel mehet a jump-jump, ő meg fenn a színpad közepén. Te épphogy meg tudtad venni a jegyet, s hálás vagy a havernak, akinek volt még egy szabad helye a kocsijában, így legalább útiköltségre nem kellett annyit költeni, ő meg azzal a tizenöt félplayback számmal megkeresi egy este alatt a te majdani egész éves jövedelmedet. …

Minden jobb hőstörténetben van egy pont vagy egy pillanat, amikor a főszereplő fogja egy kedves és féltett dolgát, és odaadja valakinek „letétbe”. Mondjuk megőrzésre, míg vissza nem tér a küldetésből, vagy azzal az intéssel, hogy majd adja oda valakinek, vagy csak neki önmagának. A letétbe helyezett dolgot köteles megőrizni az, akire rábízták és köteles azt visszaadni annak, aki rábízta. …

Nem vagyok ez a „termékrendelgetős” típus, de biztos, hogy évente egyszer-kétszer megtalálnak ilyen-olyan ügynökök, házalók, termékismertetővel egybekötött értékesítők. Aztán ott minden játszik, ami a csövön kifér: turmixgép, porszívó, testsúlykontroll, edzéstervvel összecsomagolt hasizomerősítő automata. …

z úgy volt, hogy Mózes sok-sok időt töltött fenn a hegyen az Úrral, megbeszélték,megvitatták a dolgokat, aztán amikor készen lettek, Mózes lejött a hegyről. Odalennt most már rendesen várták a zsidók, nem volt buli, nem volt tánci-tánci, sem kicsi, sem nagy paráznaság. Amikor Mózes megérkezett, izgatottan kérdezték: – Na mivolt? Sikerült?! – Részben – felelte Mózes. …

Tudom, hogy a négy-nullás győzelem fénye még hosszú hetekig fogja mámoros borgőzként uralni a tudatunkat, óvatos ködbe rejtve el az amúgy kijózanító valóságot, de aki fogékony a kultúrára is, talán tudja, hogy tegnap temettünk el egy ikont. Az indul a bakterház „Patása”, Platón százharmincszoros Szókratésze, vagy a Macskafogó Safranekje csatlakozott a Halhatatlanok Társulatának immár örökké élő tagjaihoz. …

Kaptak már rajta hazugságon? Sejtettem! Na és milyen volt??? Gáz ugye! Nem tudom, de talán a legcikibb dolog a világon az, amikor kiderül, hogy amit mondasz az nem igaz. S nemcsak, hogy nem igaz, hanem még ráadásul nem egy ártatlan tévedés van a hátterében, hanem tudatos ferdítés. Azt hiszem teljesen megsemmisítő az érzés, amikor nincs érv, nincs magyarázat, csak ott állni kiszolgáltatottan, s várni arra, hogy kimondják feletted az ítéletet. …

Mindig is csodáltam a latin nyelvet, s talán pont ez a csodálat lehetett az oka annak, hogy sohasem tanultam meg igazán. (Pedig gimiben zseniális latin tanárom volt, de ez sem volt elég, hogy túllépjek Catullus művészetén, s valami komolyabba vessem magam). Persze latinul mindenki tud, azt hiszem a homo sapiens azért sokak számára ismerős kifejezés. …

Ha a tegnapi rutinvizsgán átmentetek, akkor irány a forgalom, öveket becsatolni (természetesen mielőtt ellenőriztétek a fékeket, az irányjelzőket, a kormányt, meg amit még akartok), indulhatunk. Nagyon ügyes elindulás volt, kicsit gyorsítsunk, ne tartsuk fel a közlekedő partnereket, tartsuk a sávot, természetesen a belsőt. Rendben, a következő kereszteződésnél balra fogunk menni, aztán pedig felmegyünk az autópályára. …