Azt mondják a szakemberek, hogy nagyon sok mindent meg lehet tudni és érteni egy ember személyiségéből a legegyszerűbb dolgok alapján. Az, ahogyan játszunk, örülünk, vezetünk, kikapcsolódunk, éppen olyan beszédes lehet, mint a dühünk, vagy a fájdalmunk. Még az is árulkodó jel, hogy mire és hogyan csodálkozunk rá az életünk során. Mert minél idősebbek vagyunk, annál nehezebb rácsodálkozni a csodákra

Vannak kifejezetten emberi tulajdonságok! Ja-ja, ez megint „feltaláltamaspanyolviaszt” mondat volt, de, mint mindig, most is komolyan csinálom. Engem megdöbbent, hogy a teremtés koronái (ide nemcsak férfitestvéreimet értem, hanem mindenkit, aki embernek tartja magát) legtöbbször olyan speciális tulajdonságokat birtokolnak, aminek nincsen párja a teremtésben. Hadd kezdjem Ádámnál és Évánál, mivel emberségünk kezdeteikor már ez a tulajdonság előkéredzkedik a rejtettségből!

Akkor szoktam zavarba jönni, amikor tudom, vagy érzem, hogy a másik belém lát. Amikor nem tudok rejtegetni és rejtőzködni, mert akármit is mondok és teszek, az, akivel éppen beszélek, nagyon jól tudja milyen is vagyok. Az emberi nagy játszmák színterén, ha valaki zavarban van, az annak a biztos jele, hogy valami történik, valahol ott mélyen, a játszmák és maszkok alatt meg-megrezdül egy szívhúr.

„Nem is vagy ember, ha nem vagy valamire allergiás!”, vélik egyes tudósok és orvosok, figyelmeztetve ezzel a mai kor emberét, hogy odáig sikerült tönkretenni az ember és a természet viszonyát, hogy most már szinte minden kiválthat belőlünk valamilyen allergiás reakciót. Egy átlagembernek legtöbbször az allergiáról egy kis szemviszketés, egy kevés hapcizás, esetleg egy-két kiütés jut az eszébe, mi közben, vannak olyan

Valamelyik korai C.S.I. sorozatban éppen egy terhes lány problémája körül ment a diskurzus, s az egyik bölcs helyszínelő azt merte mondani, hogy mivel nem hisz a szeplőtelen fogantatásban, mert csodák nincsenek, ezért meg kellene DNS alapján keresni a lány gyermekének apját, hátha tudja mi is történt valójában?! Most nem mennék bele semmilyen „máriázásba” sem pro és sem kontra, hanem csak abba az érdekességbe kapaszkodok én is

Jézus Krisztus szelíd tekintete pásztázza végig a furcsán hömpölygő tömeget. Kedves és megnyerő tekintetének most egészen más funkciója és célja van, mint általában. Keres valakit. Esetleg valakiket. Akik valahol ott lapítanak a tömeg mélyén, csendben meghúzódnak a nagyhangúak és tolongók táborában.

Te minek lennél szívesen a reklámarca? Mi az a cél, vagy egy cég, vagy szervezet, egy termék, aminek szívesen kölcsönöznéd az arcodat, s így valamelyest az életedet is? Amire ha az emberek gondolnak, majd te jutsz eszükbe és fordítva, aki csak meglát, egyből az ugrik be neki, amit, vagy akit te magad reklámozol. Vagy ha a kereslet kínálat oldalt megfordítjuk, szerinted ki kérhetne fel téged joggal, hogy legyél az ő reklámarca?

Talán ennek a rohanó, le- és megállni nem tudó világnak az a legnagyobb veszélye, hogy eltűnik a csend az életünkből. Néha úgy megkérdezném magamtól, meg a másiktól: Mikor élted át utoljára a csendet? Nem arra gondolok, hogy mikor voltál utoljára csendben, némultál el, fogtad vissza magad, hanem, hogy mikor tapasztaltad meg azt a csendet, amiben önmagadra és Istenre találhattál!? Hiszen a csend pont erre való!

Mielőtt idepattanna két-három geodéta és közölné velem, hogy nem is úgy van, előre bocsátom: nem a földmérők régi-új eszközén köszörülöm a klaviatúrám. Habár zseniális kis kütyü mind a nagyipari, mind az otthoni változat. Nekem a kedvencem a kis „lézerlövő”, amivel végre mindent egy magasságba tudok rendezni az adott síkban. Mielőtt értetlenkedsz, nem láttad még a polcaimat, amit próbáltam egy szintre tenni.