Harminc perces néma csend

„Amikor feltörte a hetedik pecsétet, csend lett a mennyben, mintegy fél óráig.” (1.) Kisdiákként sohasem értettem, hogy miért kell egy perces néma csendben megállnunk akkor, amikor megemlékezünk valami múltbeli fontos dologról, vagy fontos személyről. Nem értettem, hogy mit használ a múlt áldozatainak az, ha én egy percig (ami mindig vagy egy fél volt, vagy négy […]

Korábbi áhítatok

Cantata Profana

Emberként az életünket körbe vesszük olyan dolgokkal, amik kényelmet, biztonságot, megfelelő komfortérzetet adnak. Kőházban, drótokon futó árammal, a levegőben terjedő internetkapcsolatokkal, falak és keretek között, amik talán a biztonság látszatát keltik. Az ember abban az illúzióban szeret élni, hogy biztonságba tudja helyezni magát, miközben fel sem fogja, hogy a kereteink csak addig jelentenek kényelmet és biztosat, amíg ki nem derül kik is vagyunk valójában. …

Nyögvenyelő

Jókai Mór is azt írta, hogy a legény csak azért házasodott meg, mert az anyja minden áldott nap nyögvenyelőt főzött neki. Aki nem ismerné a nyögvenyelőt, az képzelje el a nagyon, de nagyon elrontott nudlit, gnocchit vagy csak egyszerűen krumplistésztát. Ami ugye túl száraz és túl kemény és hát a lenyelése okoz némi szenvedést az embernek.

Bosszúból jeles

Most nem az ugyanilyen címen futó amerikai thrillerről lesz szó, habár nagy a kísértés, mivel az a Helen Miller játsza a főszerepet benne, aki „A királynő” kiràlynőjéért Oscar díjat is kapott, talán még 2007-ben. Sokkal inkább arról szeretnék ma nektek írni, hogy mit is kezdjünk a bennünk lévő sérelmekkel, jogos vagy jogtalan bosszúvággyal. …

Total War

Egyszer hallottam valamelyik szeretetszolgálat fő-fő-főképviselőjét, aki éppen észak-koreai látogatását ecsetelte. Mármint nem valami fertőzést gyógyítgatott, hanem élménybeszámolót tartott az őrületről. Mert – ahogy elmondta – a szervezett őrület a legizgalmasabb és egyben a legfélelmetesebb is. …

méltatlanok

Az is lehetne ennek az igeszakasznak az aktualitása, hogy nem mindenkinek adatik meg a „nagyon sírni” lelkiállapot. Ha eddig nem próbáltad, akkor adj hálát az Istennek érte, mert nagyon sírni csak az tud, akiben mérhetetlen fájdalom van. Az a fajta és féle fájdalom, amit nem gyógyít meg orvos, ami nem beszélhető ki ilyen vagy olyan lélek- vagy agyspecialistáknak. …

Üzenet

Maradnak az igazak és a jók. A tiszták és békességesek. Erdők, hegyek, tanok és emberek. Jól gondolja meg, ki mit cselekszik! Likasszák már az égben fönt a rostát s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. És lészen csillagfordulás megint és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia s ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad. …

Maxxximális exxxtázis

Reggeliztünk éppen, a majdnem kedvenc rádiónk szólt, sok zene, kevés de értelmes szöveg, s valahol a ropogós vajas kifli és az életmentő első korty kávé közben hallottuk meg a rádióban az azóta is kitörölhetetlen emlékként tovább élő majdnem zenét. Péterfy Bori hangján felcsendült a Maximális Extázis című szám, s bennem egy haldokló Arany János hörögte fel utolsó gondolatait: …

Zörgetés nélkül

A mi kultúránkban, ha látsz egy nyitott ajtót, az két dolgot jelenthet, vagy feledékenységet, vagy betörést. Rossz jel, pláne városban, ha egy ajtó tárva-nyitva, nálunk is folyamatosan zárkózni kell. A feleségem panelban nőtt fel, este függönyt el, mert belátnak, ajtót mindig zárni, mert bejönnek, én meg nem értem, mert nálunk falun ez nem volt kérdés. …

Zombikriscsön

Minden kultúrában van belőlük, persze más és más nevekkel illetik őket, de lényegüket tekintve ugyanazok. Olyan mítikus lények, akik egyor éltek, aztán meghaltak, de valamilyen formában (akár szellemi, akár anyagi) még hatással vannak az élők világára. Mítoszok, legendák és persze irodalmi alkotások őrzik őket, no és persze a Biblia. Ki ne hallott volna zombikról, lichekről, vámpírokról, inferusokról, szellemekről vagy akár kísértetekről, akik könyvekben, filmekben, versekben és zenékben lettek megírva vagy megénekelve. …

Keresés