Régóta megy a vita, hogy most akkor bűn és bűn között van-e és lehet-e különbség? Kis bűnök, nagy bűnök, vétkek, vagy éppen főbűnök, amit a klasszikus teológia peccata capitalia-nak hív, ezek, mind-mind benne vannak a kalapban. Még gimiben megtanultuk, hogy a főbűn nem a kevélység vagy bujaság, ugye ezek is szerepelnek a klasszikus főbűnök között, hanem az Isten nélküli állapot. …

Tudom, hogy nehéz neked és azt kívánom: bárcsak könnyebb lenne. Azt hiszem, erre sem tanítottalak meg, de nem azért, mert nem akartalak, hanem mert én sem igazán tudom hogyan is kell. Nem tudom, hogyan kell szétválasztani az embert és mindazt, amit tesz. Nem tudom, hogyan lehetnék képes én is arra az egészen egyszerűnek tűnő dologra, hogy lássam csak az embert, olyannak és úgy, amilyennek az Isten megálmodta. …

Csak remélni merem, hogy a következő párbeszéd ismerős lesz mindenkinek, ez olyan „muszájtudni” kategória. Jelentés a keresett személyről, uram. Cincinatus több száz éve halott, történelmi alak, akit miután visszavonult a közéletből, az eke mellől hívtak vissza a szenátusba. Mint az közismert. // Közismert? Attól tartok, hogy maga gúnyolódik velem. Jöjjön közelebb. // Jaj, ne… a jelenést szórul szóra a Tudományos Cso… íaaajj! …

Na most ugye az van, hogy amikor a legnehezebb tolni a szekeret, amikor nagyon nem akar semmi sem összejönni, amikor úgy érzed, hogy mindenki összefogott ellened, nem igazán szeretünk befelé nézve okokat keresni. Mert mindig az a hülye, az a gonosz, az a hibás, akire gyorsan rá lehet mutatni, az országgal van a baj, ahol élünk, az emberekkel, akik minket vezetnek, a sors, no meg az Isten. …

Persze az üzenet nemcsak azoknak szól, akiknek az apja vagy az anyja pedagógus volt (esetleg tanár) és tanította, netán közösség előtt nevelte, hanem mindenkinek, akinek át kellett élnie, hogy pont azért szenved hátratételt, mert ő nemcsak általánosan valakinek a valakije, hanem ő pont annak az egy valakinek a valakije. Erre a legjobb példa a pedagógusgyerek, aki bekerül az apja vagy anyja órájára, netalán osztályába és míg az üntyürüpüntyürü gyerek már egy jól felírt névre is kettest kap …

Az egyik nagy evörgrín a filmek terén a Stallone főszereplésével készült Oscar, ami a jó útra térő gengszter életének paródiája, anélkül, hogy szpojlereznék. Az egyik aranyos jelenet az, amikor a gengszter napi egy új szót tanul meg, hogy művelt és első hallásra „bankáros” legyen. A filmben az egyik új szó az expeditíven (gyors, hatékony stb.) , úgyhogy legyünk mi is expeditívek és tanuljunk egy új fogalmat: konszumpció. …

Azt hiszem, elkötelezett keresztyénként kerülhetek olyan helyzetbe, ahol komoly dilemmát okoz a megbocsátás. Mert ugye nem felejtettem el a Mi Urunk tanítását az imádságról, amiben benne van, hogy az Isten éppen annyira bocsát meg nekünk a vétkek tekintetében, mint amennyire ezt mi is megtesszük a másik emberrel. És ez még nem a megbocsátás nagy tanítása, hanem csak a mindennapi imádságunk keretezése. …

Halljátok szavam, a prédikátor utolsó szavai ezek, mert végére értem mindennek, amit mondani akartam. Hiábavalóság, igen nagy hiábavalóság minden, amit ezen a világon megpróbálunk tenni azért, hogy bebiztosítsuk a magunk kis életét. Van aki pénzzel, van aki kapcsolatokkal, van aki azzal, hogy megpróbál olyan életgyakorlatot kialakítani, ami szerinte erkölcsös, meg amihez majd tapsolnak a mennyben. …

Ezt a szót nem is ismertem pár évvel ezelőtt, legalábbis abban az értelemben, ahogy manapság használom. A régi indiánkönyvek, amiket éjszakákon át bújtunk a tesóimmal, gyakran használták, arra, amikor a győztes vadász kizsigerelte az elejtett vadat (vagy éppen a zabos indiánok a védtelen telepeseket). Aztán egyszer csak betoppant az életembe ez a szó, mint Rejtőnél a szőke ciklon, s annyi mindent kellett ennek kapcsán átértékelnem. …