Értem
123. oldal
Csak, hogy kicsit tovább lendítsük a tegnapi társadalmi normafeszegetésünket, gondolkodjunk közösen az alapvető emberi jogokról. Mert ugye egy normális rendszerben, legyen az ember áldozat vagy elkövető, de mindenkit ugyanolyan jogok illetnek meg. Legalábbis erre nagyon büszkék az európaiak, sokféle csoportnak és eszmének szerezve ezzel társadalmi jóváhagyást és egyenlőséget. …
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nagyvilág eseményeit, talán azért, mert Isten Igéjének aktualitása így még elemibb erővel szól bele a hétköznapjaink egyszerű kis dolgaiba. Nem megyek bele különösebb elemzésekbe, de szinte mindenki szóvá tette Breivik állam ellen indított perét, amit elsőfokon meg is nyert a norvég tömeggyilkos. Aki most veszi fel a fonalat, annak leegyszerűsítve, a 2011-ben 77 embert meggyilkoló Anders Breivik beperelte a norvég államot, mert szerinte embertelen körülmények között tartják fogva. …
Drága Nagyfiam! Mit is írhatnék neked a nagy napon? Akkor, amikor újra azzal szembesülsz te is és a környezeted is, hogy megint egy évet fordult a világ. Tudod, ilyenkor az ember végig gondolja, hogy vajon több lett-e, vagy kevesebb ez alatt az egy év alatt. Nyugi! Nem arra gondolok, hogy híztál-e vagy fogytál, nem is arra, hogy hány díjat tettél még az eddig elnyertek mellé. …
Ritkán gurul a gyógyszer, de amikor nekiindul, akkor – klasszikust idézve – „ki tudja hol áll meg”?! Mert néhány évvel ezelőtt amikor egy magát jólétinek nevező társadalomban a vezetők, mindenféle érdemi egyeztetés nélkül egyszer csak úgy döntenek, hogy vasárnap boltok bezárnak, nehezen, de átállítottam magam az új rendre. …
Gyönyörű tavasz van, legalábbis nálam. Madárcsicsergés, napsütés, gyereknyüzsi, az egyik „kísérletitankönyvet”, a másik „szirmaigergőt” tanul. Én meg gyönyörködöm bennük, a rendben, az izzadtsággal elért tavaszi nagytakarítás tünékeny tisztaságában. Felsóhajtok, mert olyan jó ilyen napokat is megérni, nem rohanni, csak úgy gyönyörködni mindabban, amit Isten enged megélnem. …
Azt hiszem, Isten olyan dolgokat adott nekünk embereknek, amik kiemelnek, vagy ha mernénk élni a lehetőségeinkkel, akkor kiemelnének minket az állatok közül. Persze az ember nem feltétlenül akar kiemelkedni kedves szőrős emlős barátainak hatalmas csapatából, ami, lehet, hogy már csak keveseknek szúr szemet ebben a mai világban. …
Lassan elkezdik vetíteni a magyar „múvík” is a Hupikék Törpikék filmesített változatát, ami, nemcsak a kicsiknek lehet érdekes, hanem még nekünk, nagyoknak is: gyermekkorunk egyik kedvenc mesesorozata éled újra a digitális grafika segítségével. Érdekes, hogy az akkor még gyermeki ártatlansággal szemlélt figurák mögött, mai szemmel nézve, mennyire tipikus emberi karakterek bújnak meg. …
A fiú szenvedélyesen magához öleli a lányt, s ahogy végig simítja hosszú fürtjeit, elgondolkozik azon, hogy vajon mi is tartja őket össze. Ő kövérkés, szeplős, nem az a tipikus „álompasi”, miközben a lány, aki szereti őt, egy igazi bombázó, az a fajta, amit a magaféle srác nem kaphatna meg. Miközben így gondolkozik, eszébe jut valami, s a sejtés lassan tudássá nemesedik, s a tudás beszédre készteti. …
Gyerekkorom kedvenc vicce volt (és kéretik ebből semmi komoly tanulságot nem levonni) vagy inkább találóskérdése, hogy – Mi lebeg a tömegsír felett? A válasz a csapatszellem. Legalább olyan jó, mint a – Mi az? Csontváz a bokorban. A tavalyi bújócska győztese. Na, hát így mulattuk mi az időt kisiskolás korunkban, egy szebb és boldogabb hazában, de térjünk vissza a tömegsírhoz. …
Nem tudom, hogy mit is kívánjak neked és magamnak. Legyünk azok és olyanok, akiknek kevesebb, vagy inkább azok, akiknek több jutott. Persze tudom én, hogy nem kívánságműsor, de azért néha érdemes elgondolkodni azon, hogy lehetnénk a másik oldalon is. Mert akinek több jutott, annak többet kell adnia, s akinek kevesebb, annak kevesebbet. Persze az eredeti instrukció a választott nép törzseiről és a nekik adott birtokokról és városokról szól, de merjünk benne többet látni. …
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Ifjúsági Missziójának a küldetése, hogy Isten igéjével a fiatalokat elérje, őket Krisztus követésére indítsa és keresztyén református közösséggé formálja azért, hogy Istenhez ragaszkodjanak és társaikkal törődjenek.
TIREKIFI © Copyright 2024.
Minden jog fenntartva!
TIREKIFI © Copyright 2023.
Minden jog fenntartva!