„Izráel fiai, akik családfők, ezredesek, századosok és elöljárók vezetésével a király szolgálatára álltak a csapattestek minden teendőjében, amelyek hónapról hónapra, az év minden hónapjában felváltva álltak szolgálatba, mindegyik csapattestben szám szerint huszonnégyezren voltak.” (1.)
Igaz, hogy a hidegfront hozott némi felüdülést az életünkbe, de akkor sem tudom feledni a köztéri hőmérőn látott harminckilenc fokot. Erre gondolhatott Madách, amikor azt a felejthetetlen véget vizionálta maga elé, igaz ott eszkimók voltak, az én esetemben pedig inkább bantu négerek jártak körtáncot a hőmérő körül. Egy biztos, a saját bőrünkön érezzük, hogy valahogy nincsen rendje a világnak, vagy ha van is, akkor nagyon összekuszálódott. Mert az, hogy Afrikában ennyire meleg van, talán rendben van, de az, hogy nálunk a Kárpát-medencében jön el a Szahara, az már csöppet sem természetes. Vagy az öklömnyi jégdarabok, a hirtelen viharok, az, hogy minden gyümölcs hamarabb érik, nincs rend sem a természetben, sem az életünkben. Talán ez a vég, amikor az Isten által kiszabott és kijelölt rend megbomlik és felborul, amikor nem tudunk tervezni, amikor egyik napról a másikra kell élni az életet. Pedig Isten a rendnek az Istene, az egész teremtés egy nagy rendcsinálás a kozmikus színpadon, ahol hirtelen szavára minden a helyére kerül, ahol rendje lesz a napnak, a hónapoknak és az évszakoknak. A teremtés után is azt látjuk, hogy Isten rendet követel az emberi életben, legyen szó hitről, vallásról, királyi udvarról, népről vagy akár olyan egyszerű dologról, mint a birodalom és a királyi palota őrzése vagy a katonák rendje. A Mi Istenünk a rend istene, rendet teremt, rendet parancsol és rendet vár el tőlünk is.
