„Amikor másnap Mózes bement a bizonyság sátrába, látta, hogy a Lévi házából való Áron vesszeje kihajtott, bimbót fakasztott, virágot növelt, és beérett rajta a mandula.” (23.)
Na most az úgy volt, hogy abban a szent minutumban, ahogy felfedeztem, hogy Áron vesszeje mandulavessző volt (valami miatt ez eddig elkerülte a figyelmemet) már neki is ugrottam az online „bálintgazdának”, megtudva ezzel mindent a mandulatermesztés lehetőségeiről. Nemcsak azért, mert kíváló jövedelmforrás lehetne, hanem azért is, mert elhagyott templomok eddig még kiaknázatlan hasznosítása, s ezzel az épített érték megőrzése is megvalósulhatna egy kalap, illetve tető alatt. Hiszen, a mandula, ha a templomban ültetik el, akkor egy este alatt kihajt, bimbót fakaszt, virágot és termést hoz. Ami ugye, belekalkulálva az éghajlatbeli eltéréseket, lehet, hogy nem egy nap, hanem mondjuk egy hét, de akkor is egy fa rendes hozamával számolva 15kg mandulabél per fa per hét nem is rossz lehetőség. Aztán persze két dolog is kedvem szegte, kiderült ugyanis, hogy a mandula kb. annyira meddő, mint amennyire én is az vagyok az ilyen és ehhez hasonló ötletek terén. Én is és a mandula is önmeddő fajta, ami azt jelenti, hogy egyedül nem fog termést hozni, hanem kell mellé ültetni pollenadó fajtákat is, hiszen idegen fajta virágporával képes csak megtermékenyülni. Valószínű, ha én megosztottam volna a mandulatermesztős ötletemet másokkal, akkor nem gondoltam volna ilyen sületlenségeket. Mert ha az ember figyelmesen olvassa az Igét, akkor azt találja benne, hogy a mandula kivirágzása nem természetes, hanem természetfeletti folyamat volt, hiszen Isten engedte, akarta és cselekedte, hogy az Áron mandulavesszeje kivirágozzon, jelezve ezzel, hogy ő a kiválasztott, s mindenki aki ellene és szolgálata ellen lázad, az valójában Isten akaratára mond nemet. Szóval, hogy ne járjatok úgy, mint én, tessenek jobban figyelni, a természetesre és a természetfelettire egyaránt!
