„De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.” (33.)
Ha valami égbekiáltóan hiányzik ebből a mai világból, az nem más, mint a család, s mindaz, amit a család adhat. Nem tudom anyád szerette-e apádat, s fordítva, nem tudom, hogy mennyire tisztelték egymást, hogy együtt vannak-e még vagy bárcsak ne lennének. Azt viszont tudom, hogy hiányoznak a normális családok ebből a mai világból, azok a családok, ahol az ember megtanulhatta és elsajátíthatta azokat az alapvető viszonyulásokat, amik kellenek az élethez. Látni és érezni azt, ahogyan a férfi képes vezetője és feje lenni a családnak, szikla szilárd jellemmel és kitartással küzdeni az övéiért, helytállni, emelni és segíteni. Belesimulni az anyák oltalmazó szeretetébe, látni azt, ahogyan az anyánk felnéz az apánkra és tiszteli őt, azért amit és ahogyan tesz, vagy ami csak egyszerűen önmaga. Tele a világ beteg kapcsolatokkal, beteg házasságokkal, a legtöbbször azért, mert nem volt hol a normálist megtanulni, elsajátítatni, s több példát láttunk a gyűlöletre, a haragra, mint az igaz szeretetre. Erre mi, a mai fiatalok csak legyintünk, talán éppen azért, mert már mi magunk sem hisszük el, hogy lehet még normális valami ezen a világon. Akkor, amikor a telefon okosabb, mint a tulajdonosa, amikor gombnyomásra működik minden, amikor szíveket tudunk kicserélni, akkor sem tudunk mit kezdeni a legfontosabb emberi kapcsolatok hiányával. A legnagyobb hiánycikknek ma már a normális kapcsolatok számítanak, példaértékű házasságok, szerető családok. Ha neked nem volt ilyen, akkor azért is csináld jobban, hogy a gyerekednek jobb sorsa és élete legyen. Az útmutatást hozzá megtalálod ott, ahonnan a fenti sor is való. Efézus 5! Érdemes átrágni magad rajta.
