„Akkor Júda törzsfői majd ezt mondják magukban: Istenükben, a Seregek Urában van az erejük Jeruzsálem lakóinak!” (5.)
Mink mán nem nagyon emlékszünk erre, de ha saját élmény nincs is, tv-ben biztosan láttunk ilyet. Illetve olyat. Mondjuk amikor nagy koreai diktátorok álmosan állnak egy dísztribünön és azt nézik, hogy az ország harci erejének színe-java hogyan grasszál el az emelvény előtt. Ez a katonai erődemonstráció, amikor minden felvonultatnak, amit csak lehet, ezzel is jelezve a szerető nép számára, hogy az erő és a hatalom, amit a vezér képvisel, kikezdhetetlen és megdönthetetlen. Egyfelől erőfitogtatás másfelől csakugyan bemutatása annak, amire képesek lehetnek. Akkor amikor az Isten népe is felvonultatja mindazt, ami tud, vagy mindazt amire lehetősége van, akkor képessége és ereje sohasem a sajátjaként van feltüntetve, hanem mindig minden Istenről tesz tanúbizonyságot. Vagy legalábbis kellene, hogy tegyen. Egy-egy hadi siker, egy-egy hatalmas tett mindig azt jelzi, hogy mennyire hatalmas az-az Isten, aki a győzelmet és a sikert adja. Érdemes lenne átvenni a Szentírás erődemonstráció szemléletét, amiben folyamatosan azt látjuk, hogy ha Isten valamit tesz, akkor azt népéért teszi, ha valami pusztul, akkor az ő igazságáért, s azért, hogy minden, ami történik azt jelezze, hogy Isten és a választott nép az egy. Ebben van a népnek is felelőssége, hogy el ne felejtse, ami történik, az érte történik, s nem ő, hanem a Mindenható Isten az, aki cselekszik. Vagy értük vagy azért, hogy a nép végre visszataláljon hozzá…
