„Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok? Nem is emlékeztek?” (18.)
Nem tudom jártatok-e már láthatatlan színházban, ha nem, egyszer próbáljátok ki, fantasztikus élmény. Az egész arról szól, hogy te magad vagy a színházi darab főszereplője, úgy, hogy bekötik a szemed, s nem hagyatkozhatsz másra, csak a szemeden kívüli érzékszerveidre. Egyszerre megrázó és felemelő az élmény, mi van akkor, ha nem látunk, hanem csak hallunk, tapintunk és szagokat érzünk. Ugyanakkor azt is megtapasztalhatja az ember, hogy mennyire más az élete annak, akinek ugyan van szeme, de nem lát, s innen már csak kicsi lépés azt elképzelni, hogy milyen lehet az, ha bármelyik érzékelést segítő szervünk nem működik megfelelően. Szinte felfoghatatlan, hogy van, és közben mégsem működik, legyen szó a szemünkről, a fülünkről, vagy a szánkról, s ki tudja még miről. Van és ugyanakkor még sincs. Ilyenkor tudunk hálásak lenni azért, hogy nekünk mindenünk megvan. De rögtön – mivel szeretem csinálni – hadd rángassam meg a cica bajszát: az, hogy van, azt is jelenti, hogy működik? Szegény tanítványokra rájár a rúd, de nem véletlenül, hiszen az, aki vak és süket, elég nehezen lehet hiteles tanúja bármilyen látott vagy hallott dolognak. Ez igaz Jézus nemcsak akkori, hanem mai tanítványaira is, hiszen mi vagyunk a tanúi annak, amit ő tett, mondott és tanított. Tehát nemcsak az a kérdés, vajon lát-e a szemed, hall-e a füled, s tudsz-e emlékezni mindezekre a dolgokra, hanem, hogy ha nem, akkor ezek nélkül egyáltalán lehetsz-e tanítvány? Sajnos ez nem láthatatlan színház, hanem a nagyon is látható. Minden szavad és tetted két lehetőséget rejt magában. Az egyik, hogy láttad, hallottad, emlékszel, és így róla tanúskodsz, minden helyzetben, s méltó leszel a keresztyén névhez. A másik, hogy láttad, hallottad, de nem akarsz emlékezni mindarra, amit Ő tett és mondott. Ez utóbbira pedig van nálunk egy mondás, pontosan az ilyen esetekre szoktuk mondani: „…akkor igen csúnyán fogsz járni…”.
