„És nagyon sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen.” (4.)
Az is lehetne ennek az igeszakasznak az aktualitása, hogy nem mindenkinek adatik meg a „nagyon sírni” lelkiállapot. Ha eddig nem próbáltad, akkor adj hálát az Istennek érte, mert nagyon sírni csak az tud, akiben mérhetetlen fájdalom van. Az a fajta és féle fájdalom, amit nem gyógyít meg orvos, ami nem beszélhető ki ilyen vagy olyan lélek- vagy agyspecialistáknak. Ez a fájdalom akkor jön ki, amikor nagyon sírsz, valami megváltozhatatlan dolog felett. Így sír Jézus Krisztus Jeruzsálem felett, mert látja annak közelgő vesztét, s benne az embernek azt a büszkeségét és önzőségét, ami az igazi bukást jelenti. Hiszen akkor ott sokan bizonyultak méltatlannak arra, hogy felismerjék az igazi szabadítást. Büszkeségük tette őket méltatlanná. Így sírnak akkor, amikor azt a lepecsételt könyvet, a titkok vagy az élet könyvét senki sem nyithatja fel, mert nincs olyan teremtett lény ezen a világon, sem ember, sem angyal, aki méltó lenne arra, hogy feltörje a pecsétet és belenézzen a könyvbe, s minden isteni titokba. Amikor zokogsz, hogy mi, és miért történik az életedben, amikor látod önmagad vagy mások alkalmatlanságát, akkor gondolj arra, ami minden titok fölött ott lebeg: A mi emberi alkalmatlanságunk, vagy a mások alkalmatlansága fölött is győzött az oroszlán Júda törzséből. Ő az egyedül alkalmas, Ő tud minden titkot, ő képes megtörni egyedül a mi alkalmatlanságunkat.
