„Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.” (11.)
Maradnak az igazak és a jók. A tiszták és békességesek. Erdők, hegyek, tanok és emberek. Jól gondolja meg, ki mit cselekszik! Likasszák már az égben fönt a rostát s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. És lészen csillagfordulás megint és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia s ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad.
Nem kell ahhoz szeretni Wass Albertet, hogy egyik legmélyebb verse záró sorainak egy kis (esetleg nagy) igazságot tulajdonítsunk. Minden ember vetett már, hiszen a szavainkkal, a tetteinkkel magot vetünk, ültetünk, jövőt tervezünk, s ez a mag az, amely képes lehet szárba szökkenve majd termést is hozni. Tehát ki mint vet, úgy is arat. Aki a gyűlölködés magvait veti, az nem arathat békét, aki az igazságtalanság magvait szórja szerteszét, az majd csak csalárdságot fog tudni aratni. A jó terméshez jó mag is kell, s ebben mi emberek nagyon gyengén állunk. Pedig nagy kár ezekért a dolgokért, mert az Isten azért enged vetni és aratni, mert szeretné megmutatni rajtunk és általunk az Ő dicsőségét. A teremtett a Teremtőt ábrázolhatná ki, ha merné és akarná, mert minden hatalom és tisztesség az Övé egyedül.