„Te pedig, fiam, Salamon, ismerd meg atyád Istenét, és szolgálj neki teljes szívvel és készséges lélekkel, mert megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot. Ha keresed, megtalálhatod. De ha elhagyod őt, akkor félreállít téged végleg.” (9.)
Biztos emlékszel arra a viccre, amikor az agresszív kismalac palacsintát eszik csöndes magányában egy terebélyes tölgyfa egy oldalra nyúló vastag ágán. Örül a csendnek, annak, hogy senki sem zavarja, amikor egyszer csak klipiti-klipitit a nyúl lépéseit hallja közeledni a fa alatt tekergőző ösvényen. A nyúl is örült a csendnek, annak, hogy olyan szép tiszta idő van, amikor egyszer csak hirtelen, szinte a semmiből egy palacsinta repült égfelé bámuló, mosolygó arcába. A nyúl levakarta magáról a palacsintát, majd szétnézett, hogy honnan is érkezhetett az „áldás”, ekkor vette észre a palacsintázó kismalacot. – Te kismalac – emelete fel hangját kérdően a nyúl – ez most szándékos volt? – Dehogy, lekváros – röfögött vissza a kismalac. 🙂 🙂 🙂 Bármit is kapunk az arcunkba és az életünkbe, legyen ez jó vagy rossz, érkezzen felülről vagy közvetlen emberi közelünkből, az-az első, hogy neki kezdünk megvizsgálni a szándékot. Persze a dolgok minket érő részén nem sokat változtat a szándék, mert ha elütött egy autó, akkor a törött lábam szempontjából ugyan mindegy, hogy szándékos volt vagy lekváros. De a kapcsolataink szempontjából igenis van jelentősége annak, hogy mi a volt a szándék, amellyel valamit tettünk vagy nem tettünk, esetleg velünk tettek. Mert előfordulhat, hogy véletlenül bántalak, figyelmetlen vagyok, de ha már szánt szándékkal okozok neked fájdalmat, akkor ott nagy gond van. Nekünk, keresztyéneknek különösen is fontos ez, hiszen a mi Istenünk olyan Isten, aki megismer minden szándékot és indulatot. Ez a ma reménysége és bátorítása. Isten tudja, hogy mi volt véletlen, mi volt szándékkal elkövetett, s miben volt rosszindulat vagy éppen ártó szándék. Nekünk az a feladatunk, hogy megismerjük és szeressük Őt, szolgáljunk neki teljes szívvel és lélekkel tudva, hogy a mi szívünket s a másokét is Ő igazán ismeri, s ez ismeret birtokában könyörül vagy ítél mindenki felett. Ő vizsgálja a szándékot, s mi őszintén rábízhatjuk magunkat és persze másokat is.
