„…és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.” (23b.)
Képzeld csak el, hogy elmondod a párodnak, hogy van még valaki, akit úgy szeretsz, mint őt, éppen olyan hévvel és tűzzel. Vagy bejelented a gyerekeidnek, hogy van még egy aranyos kisgyerek a világon, akit pont úgy szeretsz, mint őket. Elég húzósan hangzik, tiszta „Barátok közt”, meg az is, ahogyan erre azok az emberek reagálnának, akik kizárólagosan élvezik a szeretetünket. Hiszen pontosan attól a párod a párod, hogy csak őt szereted úgy, csak őt érinted meg úgy, csak rá figyelsz és összpontosítasz úgy, ahogyan másra nem. (Természetesen csakis pozitív értelemben „úgy”!). Igaz, ebben a mai világban már nem természetes, de a gyereked pontosan azért a gyereked, mert kitüntetett figyelemmel és szeretettel kell vigyáznod, őrizned nevelned, úgy ahogyan senki mást. Lehetsz orvos, pedagógus, építész, pap vagy rendőr. Felelhetsz életekért, százakért és milliókért, de csak keveseket tudsz „úgy” szeretni, teljesen és kizárólagosan. Azt hiszem, ez így természetes, ettől is ember az ember, hogy nem tud mindenkit ugyan „úgy” szeretni. Sokat gondolkodtam, hogy Isten mivel bizonyítja be (nem mintha kellene neki, vagy éppen ettől lenne az), hogy Ő Isten?! Mi a legtökéletesebb istenbizonyíték, amit mi emberek ismerhetünk? Nekem, Jézus Krisztusnak ez a mondata s a benne és mögötte rejlő igazság bizonyítja, hogy Isten létező, és felettünk álló valóság. Az egyszülött Fiú, az egyetlen aki Fiú jelenti ki, hogy Isten beemelt minket embereket az Ő kivételes és kizárólagos szeretetébe. Akik a Fiút követik, azokat Isten úgy szereti, ahogyan a Fiút! Kivételes szeretettel vesz minket körbe, s engedi, hogy minden tettünk ellenére általa szerethetők legyünk. Ez nekem éppen elég bizonyíték.
