„Jézus ezt mondta nekik: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.” (34.)
Nem vagyok valami jó spájzolásban, illetve abban, hogy számon tartsam, miből mennyi van otthon. Így képes néha még az is rám romolni, ami amúgy nem is romlandó. Valamelyik nap találtam egy kiló lisztet, amiben több volt a zsizsik (ja, hogy te nem tudod mi az, akkor figyelj: Calandra granaria vagyis gabonazsizsik, de ez az elnevezés nem jó, mert szegény nem is zsizsik, de ez kicsit bonyolult!), mint a nem! Szóval mostanában hanyagolom a tartósélelmiszer vásárlást, mert úgyis csak rám romlik. Persze, ha magam sütöm a kenyeret, magam főzöm a lekvárt, akkor máris más a helyzet. Keresztyén emberként azt gondolom, hogy ha valaki benéz a spájzomba, akkor nem nagyon lát különbséget az enyém, meg a másoké között. (Esetleg az enyémben zsizsik fesztivál van). Nincs keresztyén spájz, meg nem keresztyén, ugyanakkor élelmiszerben mégis csak van egy kis különbség. Jézus Krisztus, akkor, amikor a tanítványok az evésről meg az ételről kérdezgetik, azt feleli, hogy van olyan élelmiszer, van olyan étel, ami hosszú távon képes táplálni és jóllakatni az embert. Talán ez a legtartósabb élelmiszer! Ételem az, hogy cselekedjem, az engem elküldő akaratát. Nem mintha szüksége lenne Jézusnak az én megerősítésemre, de azt hiszem, igaza van. Aki képes cselekedni az Isten akaratát, s ez jelenti számára a legfőbb örömöt, erőt, ez táplálja az életét, az nem nagyon hal éhen. Ez ugyanakkor, nem egy ilyen „néha megy néha meg nem” keresztyén neki buzdulás, hanem, mint ahogyan itt Jézusnál is, az egész életünket, vagy életművünket átfogó program.
