Diákok közt szolgáló lelkészként úgy gondoltam, meglehetősen elfoglalt vagyok. Így hittem egészen addig, míg csak meg nem hallottam, milyen is az időbeosztása maguknak azoknak a diákoknak, akik között munkálkodom. Legyen szó az általuk űzött három sportág egyikének edzéséről, vagy az iskolai színdarab próbájáról, vagy akár csak egyszerűen az iskolai munkájukról általában véve, azt gondolom, abban egyetérthetünk mindnyájan, hogy a diákok mai generációja sokkal elfoglaltabb, mint bármely korábbi generáció volt. Hogyan hat hát mindez a diákok közti szolgálatunkra? Az ifjúsági munkások gyakran próbálnak versenyre kelni a diákok mindenféle vonzónak tűnő programjával. Tudom, sajátmagamat is rajta kaptam már ezen sokszor, hogy próbáltam nagyobb, jobb, még vonzóbb programot szervezni, hogy aztán ez meggyőzze a diákokat arról, hogy a mi programunkat “válasszák” mindenek előtt és felett. De ahogy visszagondoltam a lelkészi elhívásunkra, hogy “MENJETEK el, tegyétek őket tanítványokká”, megkérdeztem magamtól, vajon mit jelent ez a diákok közti szolgálatra nézve? Minél többet gondolkoztam rajta, annál inkább elém jött Jézusnak a tanítványai közti szolgálata. Mikor Jézus kiküldte a tanítványait, nem azt mondta nekik, hogy menjetek és csapjatok nagy hűhót, csináljatok nagy műsort, hogy lekössétek, elbűvöljétek a tömeget, és akkor kezdjetek a szolgálatba közöttük. Azokba a közösségekbe küldte őket szolgálni, ahol az emberek voltak, éltek, elérhetőek voltak. Na, és mi történik, ha ugyanezt a módszert követjük a diákok közötti szolgálatban? Mi van, ha nem nagy, hangzatos külső eseményekkel próbáljuk meg elérni őket, hanem személyesen, egyesével, vagy kisebb csoportokban, hogy felkészítsük őket arra, hogy menjenek, és hogyan, mivel menjenek ki a többiek közé, és legyenek Jézus képviselői, szószólói mindenkinek a maga helyén, a maga közösségében, csapatában? Azt hiszem, mind egyetérthetünk abban, hogy a diák-a-diáknak szolgálat az egyik leghatékonyabb eszköz, ami csak létezik ezen a téren. Miért nem támogatjuk hát? Mindezzel persze, nem azt mondom, hogy el kell hagynunk az alkalmainkat. Azt gondolom, nagy értékek rejlenek bennük; Jézus maga is gyakran tanított, beszélt nagy tömegben, nagy tömegnek, nagy eseményen. De ugyanakkor rászánta az időt, hogy felkészítsen egy kisebb létszámú csoportot, akik így már önállóan is kimehetett a többiek közé. Hiszem, hogy a gondolkodásmódunkat át kell állítanunk a “kit vonhatunk BE a programjainkba” beállítottságról a “kit küldhetünk KI”-re. Ha tényleg mindnyájan ugyanahhoz a csapathoz tartozunk, mit számít, melyik pályán játszunk?
Fordította: Momo
