„Jaj nektek, törvénytudók, mert elvettétek az ismeret kulcsát: ti nem mentek be, és azokat is megakadályoztátok, akik be akarnak menni!” (52.)
A vicc régi, de lassan két generáció felnőtt, aki tuti nem ismeri, szóval, ha ismered, akkor Isten hozott a retro csapatban, vagy „csak” egy nagyon jól tájékozott tinédzser vagy. Szóval a pápa kopogtat a mennyország kapuján, de nem akarják beengedni, csak kopogtat, csak kopogtat, egyszer csak kijön Szent Péter és annyira elcsodálkozik, hogy még a sülthalat is elejti, amit délutáni nasiként majszolgatott. – De hát gyermekem – hüledezik Szent Péter – mi az, hogy te kopogtatsz a kapun, hát nem nálad vannak a mennyország kulcsai? – De nálam vannak – feleli a pápa – de amióta Luther lecserélte a zárat, nem sokra megyek ezzel a kulccsal. Valójában nem is azzal van a baj, hogy a farizeusok nem fogták fel, hogy eljött a világosság, mert ez maradhatna csak az ő ítéletük. Mert az ítélet ez: eljött a fény, de van, akiknek jobb a sötét. A baj azzal van, hogy miközben senki sem cserélte le a zárat, a farizeusok és törvénytudók színlelt vagy valós vaksága mások elől is elzárta az igazságot és a világosságot egyaránt. Mert nekik tudniuk kellett volna, hogy az egész Ószövetség erre a pontra mutat rá, erre az eseményre készít fel, minden arról szól, hogy jön az Isten Krisztusa, aki végre helyrehozza azt, amit az ember nem tudott. De a törvénytudók a saját kis egzisztenciális szorongásaiktól vezérelve inkább félremagyarázták, félreértették és félreértettették az igazságot, ezzel nemcsak magukat, hanem másokat is elzárva az üdvösségtől. Szóval drága törvénytudó és magyarázó barátaim és ellenségeim, azért ezt sohase felejtsétek el akkor, amikor magyaráztok, meg tanítotok, meg szolgáltok, hogy ti is, én is, és mindenki, aki vezet, duplán lesz számon kérve, nemcsak önmagáért, hanem mindenki másért is.
T ügynök
