Zach

„Megkértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem tudták.” (40.)

A Bécsi Filharmonikusok Újévi koncertjével is indulhatna ez az év, Franz Welser-Möst karmester széles mozdulatai egészen megnyugtatóak is lehetnének, de valahogy most sokkal emberközelibb zenére vágyom. Valami olyanra, ami a sok-sok várt reménytelenség ellenére mégis reményt ad, feldob, netalán utat mutat, és nem kell idegesítő balettbetéteket néznem közben. Ezért választottam évindítónak az egyik kedvenc amerikai énekesem Zach Williams: Less like me című zenéjét, mert számomra a 2023-as év sikere pontosan azon múlik, amit ez a jó kis nóta is összefoglal. Van, amiből több kell ebben az évben és van, amiből sokkal, de sokkal kevesebb. Belőlem és belőled egyre kevesebb, a belőlünk fakadó önös indulatokból is alig-alig, és az ezekből spontán következő életkudarcokból pedig egyetlen-egyet sem biztos, hogy át kellene éljünk ezen az éven. Arról kellene szóljon ez az év, amit Krisztus tud tenni bennünk és általunk és nem arról, amit mi szúrunk el nélküle. A világot szebbé és élhetőbbé az tudja tenni, amit Ő tud és nem az, amit mi nem. Feladat lesz bőven: tisztátalan lelkek, betegségek, egyéni és kapcsolati megtorpanások, rengeteg minden, amiben majd kérik a segítségünk. Ilyenkor kérdés, hogy vagyok-e annyira ostoba, hogy magamat tolom előre, vagy pedig arra bízom az egészet, aki képes megtenni azt, amit én nem. A tanítványi életben a kudarc vagy a siker valójában mindig hit kérdés. A tanítványi képesség sohasem önmagától való és önmagából eredeztethető, hanem mindig a Krisztusba vetett hit lehet annak egyedül a forrása. A meggyötört fiú feletti tanítványi sikertelenség oka is egyértelműen a hitetlenség, Máté kevésbé szemérmes, mint Lukács és leírja a beszélgetésnek azt a részét is, amikor a tanítványok döbbenten kérdezgetik, hogy nekik miért nem ment az, ami Jézusnak igen? A válasz a hit hiánya, hiszen még akkora sincsen nekik, mint a mustármag, pedig ha lenne, micsoda dolgokra lennének képesek! Ezért gondolom, hogy ez az év lehetne egy ilyen Zach Williams számokat hangosan üvöltős, önmagamat teljesen háttérbe szorítós, Jézusnak mindent megengedős év. Ahol nem az én sikertelenségem és hitetlenségem generál csodálkozást, hanem az, amit és ahogyan Jézus cselekszik!

Korábbi áhítatok