„Mert, ha valaki Izráel házából és az Izráelben lakó jövevények közül elfordul tőlem, a szívébe fogadja bálványait, azon jár az esze, ami bűnbe viszi őt, és így megy el a prófétához, hogy megkérdezzen engem, annak majd én, az ÚR válaszolok. Ellene fordulok az ilyen embernek, intő példává teszem, és kiirtom népem közül. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR.” (7-8.)
Vannak nevek, amikről mindig ugyanaz a bizonyos ember jut az eszünkbe. Az egyik öcsém ezért nem lett Mátyás, mert volt, akinek az igazságos király villant be, másoknak pedig a kopasz rohadék. Kedves név amúgy a Xavér, és ha kiterjesztjük a spanyolos verziójára, akkor annyi hihetetlen életű, nagyszerű személy vonul fel előttünk, de nekem mégiscsak hazánk orgonavirtuóza villan be. Róla pedig nem a csodálatos orgonajáték az első, ami eszembe jut, hanem az a könyv, amit még a kilencvenes évek közepén adott ki, Isten majd megbocsájt – az a mestersége címmel. A könyv semmi extrém, egy lelkes elemzője írta róla, hogy a szerző „Becsületes szélhámos, aki azért tudja, hogy mit is kell összeollózni.” és csakugyan. Az akkori botránykönyv nagy kijelentései ma már inkább uncsik vagy viccesek, de semmire sem figyelemfelkeltők, kivéve a cím, ami még mindig az elevenünkbe vág. Mert miközben mi keresztyének kézzel-lábbal tiltakozunk ez ellen a mondat ellen, de valahol a szívünk mélyén tudjuk jól, hogy mi magunk is így gondolunk rá. Isten megbocsát, szóval szinte minden is belefér. És itt nem arról van szó, amikor az ember figyelmetlen, hibázik, hanem arról, amikor kizárja Istent az életéből. Hiszen a bűn nem az, amit teszünk, hanem a bűn mindig az Isten nélküli állapot, a választott nép életében pedig a tudatosan vállalt Istennélküliség. Az ember szíve úgy lett kitalálva, hogy abban csak egy hely van az Istennek. Ha nem Ő van ott, akkor egy bálvány bitorolja a helyét. Ha pedig nem Ő van ott, akkor nincs értelme úgy tenni, mintha Ő lenne. Egyfelől rém gusztustalan és gerinctelen húzás, másfelől súlyosan károsítja ön és környezete egészségét. Senki sem szolgálhat egyszerre két Úrnak, mert ebből az egyik nem tud és nem is akar osztozkodni senkivel, és nem az a mestersége, hogy megbocsát!
