„ … ha tehát mást tanítasz, magadat nem tanítod? Aki hirdeted, hogy ne lopj, lopsz? Aki azt mondod, hogy ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy?” (21-22.)
Azt mondják, hogy hamar rá lehet arra jönni, ha vizezik a borodat. Persze a szakértők már ízre és zamatra megmondják, hogyha valami nem stimmel a pohárban, de az „egyszerű” fogyasztó meg kell, hogy találja a maga módszerét a vizezés tényének megállapítására. Amúgy nem ma kezdődött ez a nyereségből elkövetett főbenjáró bűn, amióta létezik borban beszolgáltatott adófajta, azóta így próbálnak meg nagyobb nyereséghez jutni azok, akik italt árulnak. (Mondanom sem kell, hogy nemcsak a borral követik el ezt a galádságot!). Szóval az egyszerű halandó nem tud mást tenni, mint régi praktikákhoz folyamodni, hogy kiderüljön, vizezik-e a borát. Régi praktika a tojáspróba, amikor is egy tojást tesznek a borba, ha lesüllyed az aljára, akkor vizezett, ha nem, akkor a fajsúlykülönbség miatt fennmarad a tiszta borban. Nekem – személy szerint – a nagy türelmet igénylő kivárásos próba tetszik a legjobban. Egy kancsó bort kell kitenni a napra, ha pár óra múlva muslicák köröznek felette, akkor tiszta a bor, ha pedig sirályok, akkor vizezett löttyel van dolgunk. Persze ez inkább minőségi kérdés, nem hiszem, hogy a vizezett bor ártalmas lenne az egészségünkre. Sajnos, van azonban olyan felvizezés, ami kifejezetten káros, először lelkileg, aztán pedig testileg is. Én legalábbis azt látom, hogy az Egyház titokzatos testére kifejezetten ártalmas a felvizezés folyamata. A motiváló tényezőket most nem részletezném, csak magát a tényt: aki másokat tanít, magát nem tanítja. Amit másoktól elvárunk, azt magunktól már csöppet sem. Ahogyan Pál markánsan megfogalmazza, a „bort iszik és vizet prédikál” problémakört. Amivel az a gond, hogy akik hallgatják ezt a fajta prédikálást, azok már vizezett bort kapnak. Ami ebben az esetben nagyon megbetegítő lehet, a súlyos szövődményekről nem is beszélve.
