„Mind a négy égtáj felől megmérte. Kőfala volt körös-körül, amelynek a hosszúsága is ötszáz, a szélessége is ötszáz könyök volt. Ez választotta el a szent területet a közönségestől.” (20.)
Megy az arab férfi – növessze szakállát Allah még sokkal hosszabbra – a sivatagban a feleségével együtt. Az asszony megy legelöl, mögötte meg jó ötven méterrel a férje az állatokkal, meg a gyerekekkel együtt. Szembe jön velük egy másik arab férfi, s igen megszidja a családot, köztük is leginkább a családfőt. – Hát nem emlékszel testvérem, hogy a Próféta megírta nekünk a Koránba, hogy elöl megy a férj és a feleség csak utána ötven méterrel mehet?! – Már hogy ne emlékeznék ezekre a szent rendelésekre, mondja amaz, de tudod barátom, a Koránt akkor írták, amikor a sivatag még nem volt tele aknákkal! Mielőtt valaki iszlamofóbiával és/vagy hímsovinizmussal vádolna, csak finoman emlékeztetek mindenkit arra a sztorira, amikor a bibliai Jákób maga előtt tolja a családját, hogy a csöppet idegesnek vélt bátyja velük találkozzon először. Szóval még antiszemita is vagyok. Ha esetleg valaki szeretne tovább látni, mint az előbbi címkék és kategóriák, akkor érdemes megfontolni a vicc mély és komoly üzenetét, miszerint a veszélyes területeken járáshoz kell vmi tuti stratégia. Vannak biztonságos területek és vannak veszélyesek, amin járva nem szeretnénk a levegőbe repülni. Na persze nem szép dolog az asszonyt előre küldeni, de a vicc az ezért vicc. Ami már csöppet sem vicces, az Isten szétválasztó és határkijelölő „tevékenysége”, amikor is Ő mondja ki az egyik területről, hogy járható, a másikról pedig, hogy nem. Ilyen a szent és a közönséges szétválasztása, az éles határ, van, amikor fallal, udvarral, vagy csak az Ő szavával különíti el a kettőt egymástól. A szent területen mások a szabályok, mint a szentségtelenen, sőt, néha maga a szabály, a viselkedés adja a szent jelleget. Az, ahogy dolgokat teszünk, vagy éppen nem teszünk, a szavak, amiket használunk, az ábrázat, amit felveszünk. Neked hol húzódik a határ a szent, vagyis Istennek elkülönített és a „nem az Isten területe”, a profán között?
