„Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között,” (26.)
Biztos volt már úgy, hogy veszélyben érezted egy-két szituban magad. Amikor érezted, hogy valami nincs, vagy nem lesz rendben, amikor talán minden amit terveztél, vagy neked terveztek veszélybe kerülhet. Ha elkezdted magadban pörgetni ezeket az emlékeket, akkor biztosan találsz komolyabbat és kevésbé veszélyeset. Talán nem is nagyon lehet ezeket a helyzeteket az életünkben egymás mellé tenni, esetleg összehasonlítani. Van, aki mégis megpróbálja, ezzel valami nagyon érdekeset üzenve a számunkra. Mert nézd csak meg ezt a felsorolást, amit Pál apostol itt leír. Szinte folyamatosan pulzál benne ez a szó, hogy veszedelem, s a sok helyzet között mégsem tesz különbséget. Mindegyik egyformán veszélyes volt. Folyókon hajózni éppen olyan veszélyes, mint rablók közé kerülni. S a nagyvárosi forgatag is lehet annyira veszélyes, mint a tenger örökké háborgó hullámai, vagy az áltestvérek műkeresztyén műmosolya. Veszedelem akármerre nézzünk. Nemcsak Pálnak, nekünk is. A világ amit Isten békésnek, nyugodtnak és rendezettnek teremtett, azt mi átformáltuk egy veszélyes világgá, ahol szinte bármi jelenthet veszedelmet. Ugyanakkor, ebben az első ránézésre reménytelenül veszedelmes világban mindenkinek minden helyzetben ugyanaz a reménysége lehet. Ugyanaz, mint Pálnak, ugyanaz, mint minden keresztyénnek, hogy a veszedelmeknél csak egy hatalmasabb van, az pedig az Élő Isten!
