„Nem való megbírságolni az igaz embert, és megverni az elöljárót, ha becsületes.” (26.)
Mielőtt valakinek felcsillanna a szeme, hogy íme itt van a Szentírásban, hogy a nem becsületes elöljárót meg lehet püfölni, inkább nézzünk ennél mélyebbre. Mert amúgy ez alapján az ige alapján persze meg lehet, sőt, a Ludas Matyi tanúsága szerint még ige sem kell hozzá, de ez nem erről szól. Hanem arról, hogy az embert nem az védi meg, hogy mi a tisztsége, hanem hogy ebben mennyire tisztességesen jár el. Mert nyilván a nem biblikus rendszerek úgy működnek, hogy a tisztség fontosabb, mint az ebben való helytállás. Tehát, ha Isten a világi gondolkodás módszertana alapján tanítaná az övéit, akkor azt olvasnánk, hogy nem való megverni az elöljárót, mert ő elöljáró. Ennyi. Nem az minősíti, amit tesz, hanem maga a tisztség jelent mindenre is felhatalmazást. Ezzel szemben a biblikus rendszerek úgy működnek, hogy Nátán próféta elmegy Dávid királyhoz és minden hőbörgése ellenére rámutat, hogy „te vagy az-az ember”. Igen te. A házasságtörő, a gyilkos, a kicsinyes, a korrupt. Mert a mi életünkben a tisztség és az annak megfelelő viselkedés a tisztséget adó Istennek a „csatolmánya”. Tehát amikor rám néznek, akkor azt is látják, aki elküldött, aki felhatalmazott és róla is véleményt vagy ítéletet mondanak. Vagyis, aki becsületes, az méltó a tisztségre és ez a „méltóság” az, ami miatt nem verekszünk. Igen, zokon esne nekem is, ha a gyülekezetem, látva a méltatlanságom jól megpüfölne, de azt gondolom, hogy aki méltatlanná lesz az Isten szemében, annak az lesz a legkisebb gondja, hogy ezért itt a földön megverik vagy nem verik meg.
